Új mentorprogram indul magyar startupoknak

 

Elkezdődött a Duna-régióra kiterjedő Accelator program hazai pilotprojektje a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezetésével, amelynek szakmai támogatója a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. A két hónapos akcelerátorkör személyre szabott segítséget biztosít egy szilárd üzleti koncepció kialakításához, amit a program végén a résztvevők ismertethetnek a potenciális befektetőkkel. Az első körre már lehet jelentkezni, a határidő 2018. március 19.

A Danube Interreg program keretében elindult a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség és a Széchenyi Tőkealap-kezelő által létrehozott új akcelerátorprogram, az Alba Accelerator. A részt vevő csapatok, illetve korai fejlődési szakaszban lévő mikro- és kisvállalkozások a két szervezet tapasztalt szakértőitől, továbbá külsős szakemberektől kapnak mentorálást olyan területeken, mint a szellemi tulajdon, az üzleti tervezés, a piackutatás, a vállalkozásindítással kapcsolatos jogi kérdések és a marketing.

A két hónapos program során a résztvevők elsajátítanak a kockázatitőke-befektetések megpályázásához szükséges minden ismeretet és képességet. Az akcelerátorkör végére rendelkezésükre áll majd egy tapasztalt mentorok és szakemberek közreműködésével kialakított üzleti koncepció, valamint a program utáni hat hónapra szóló részletes akcióterv is. Ez utóbbiakat a program végén be is mutathatják több a hazai piacon aktív tőkebefektetőnek. A résztvevők segítséget kapnak a potenciális tőkebefektetőkkel folytatott tárgyalásokhoz, a felkészüléshez is, mind a tartalom, mind az előadási technika terén.

Ötleteket is várnak

Az Alba Accelerator program már várja azokat a startupokat, ötleteket, amelyek jelenleg még ötlet fázisban vannak, de a következő pár hónapban szeretnék első körös befektetők, üzleti angyalok előtt bemutatható koncepcióvá gyúrni azt.

A jelentkezőknek egy rövid jelentkezési űrlapon kell ismertetniük üzleti ötleteiket. A termékre vagy szolgáltatásra, a potenciális vásárlókra, a konkurenciára és a csapatra vonatkozó kérdésekkel egyaránt lehet találkozni. Az űrlapon arról is tájékoztatást kell adni, hogy jelenlegi milyen státuszban van a projekt, és hogy mit vár a jelentkező a programtól.

Bővebben a témáról itt  olvashat.