Repülőrajtot vett a lakáspiac

 

Jelentősen, 23 százalékkal nőtt éves szinten a lakások iránti kereslet idén február közepéig, így élénk piacra lehet számítani 2018-ban is. Az Ingatlan.com adatai szerint ritka, hogy 5-10 százaléknál nagyobb árengedménnyel találjon gazdára egy ingatlan. Esetenként akadnak ellenpéldák is, amikor a vevőjelöltek egymásra licitálnak és feljebb megy az lakás ára.

Lendületben maradt a lakáspiac a legfrissebb adatok szerint. Az év első hat hetében ugyanis a kereslet 23 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – derül ki az Ingatlan.com elemzéséből. Az év első heteiben látható piaci folyamatok bemutatása mellett a portál a magánszemélyek hirdetései alapján egyúttal azt is megvizsgálta, hogy a jelentős kereslet ellenére a vevők milyen alkupozícióban tárgyalhatnak az eladókkal.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a kereslet felfutása a várakozásokat is meghaladta és arra utal, hogy az idén is erős év lesz a lakáspiacon. A kereslet felfutása mellett a kínálat csupán 12 százalékkal nőtt, ami azt jelzi, hogy a kínálatba frissen bekerülő lakások tulajdonosai a korábbinál több érdeklődőre számíthatnak. Hozzátette: a nagy kereslet miatt a vásárlók alkupozíciója egyelőre korlátozott.

Százalékban mérve

Az elemzés szerint a múlt év során a budapesti használt lakások esetében kevés alkalommal tudtak elérni jelentősebb árkedvezményt a vevők. Az átlagos alku mértéke a fővárosban 2,6-4,6 százalékos volt ingatlantípustól függően.

ingatlanpiac - eladó - lakások - Budapest

Az áralku mértéke tavaly kisebb volt mint öt százalék
Fotó: MTI

„A fővárosban csupán minden huszadik adásvétel esetében licitáltak felfelé a vevők a hirdetési árakhoz képest. Egymillió forintnál nagyobb alkura pedig az esetek negyedében került sor Budapesten. A tipikus áralku mértéke tavaly kisebb volt mint 5 százalék” – mondta Balogh László annak kapcsán, hogy az aktív kereslet miatt a reálisan árazott ingatlanok esetében egyelőre még szűk tere van az alkunak.

Változó alkupozíciók

Az elemzésből kiderül az is, hogy vidéken a vevők alkupozíciója nagyban függ attól, hogy hol található az adott ingatlan. A nagyobb városokban, köztük a megyeszékhelyeken és az egyetemvárosokban Budapesthez hasonlóan az alku meglehetősen korlátozott mértékű.

Bővebben a témáról itt  olvashat.