Háromszáz autóval elindult a MOL autómegosztó szolgáltatása

 

Elindult a Mol autómegosztó szolgáltatása, a Mol Limo csütörtökön. Budapesten 200 benzines és 100 elektromos járművel indult a szolgáltatás, a cég elektromos töltőhálózatot is épít.

Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős igazgatója sajtótájékoztatón ismertette, hogy a Mol Limo 60 négyzetkilométeren a főváros 10 kerületére – a belváros mellett a forgalmasabb külső kerületekre – terjed ki, az autók parkolásáért a felhasználóknak nem kell fizetniük.

Hozzátette, hogy a 300 automata váltós járművel induló flotta 2020-ra a duplájára nő és a főváros egész területére igénybe lehet venni, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret már jövőre elérheti.
Kiemelte azt is, hogy néhány éven belül kivezetik a Mol Limóból a benzines autókat.

Az elektromos járműveket – az infrastruktúrafejlesztésnek köszönhetően – a Mol állomásain gyorsan és kényelmesen föl lehet majd tölteni. Ratatics Péter elmondta: a vállalat emellett az egész régióban fejleszti a hálózatot, három éven belül a Fekete-tengerig és az Adriáig 252 új töltőállomással biztosítja az átjárhatóságot az elektromos járművek számára – közölte.

Az autómegosztásé a jövő

Az MTI kérdésére, hogy mekkora befektetést jelent a szolgáltatás indítása és fejlesztése a cégnek és milyen megtérülést terveznek, üzleti titokra hivatkozva nem válaszoltak.

Az igazgató elmondta: az autómegosztás (car sharing) kipróbált és bevált megoldás, Európában csaknem 5,8 millió felhasználó 68 ezer ilyen autót használ, ami a világ összes megosztott járművének körülbelül a fele.

A tapasztalatok szerint – mint fogalmazott – minden megosztott használatú jármű 5-10 magántulajdonút vált ki, ami csökkentheti a forgalmat és a parkolási területet, ezzel több területet hagy meg a városok lakóinak és hozzájárul a légszennyezés mérsékléséhez.

Elmondta továbbá, hogy a megosztáson alapuló megoldások terén a Mol tapasztalatai is kedvezőek, hiszen a kerékpáros szolgáltatást nyújtó Mol Bubi segítségével 2 millió felhasználó eddig már csaknem 4 millió kilométert tett meg.

A megosztásos közlekedés illeszkedik a Mol-csoport mobilitási jövőképébe, amely az önvezető autókra és az elektromobilitásra épül – tette hozzá. Az igazgató szerint az autómegosztás elindítása és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra – a flottakezelés és az elektromos töltők – kiépítése ezekhez a célokhoz visz közelebb, egyúttal olcsóbbá is teszi a közlekedést az autózás állandó költségeinek megosztásával.