Növekvő verseny és átláthatóság a magyar közbeszerzési piacon

 

Egyre több vállalkozás vesz részt a magyar közbeszerzési eljárásokon: 2017-ben átlagosan közel 8 cég pályázott egy-egy megbízásra. Emellett tavaly 2016-hoz képest mintegy 45 százalékkal csökkent a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma, ami szintén azt mutatja, hogy növekszik a verseny a közbeszerzések terén. Az Európai Bizottság értékelése szerint az átláthatóság százszázalékos, ami azt jelenti, hogy a közbeszerzésekkel kapcsolatos minden információ nyilvános és bárki számára elérhető.

Tavaly összesen 8811 közbeszerzési eljárást írtak ki hazánkban, melyek összértéke elérte a rekordot jelentő 3457 milliárd forintot, ami több mint hetven százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez az összeg a teljes magyar GDP (bruttó hazai össztermék) mintegy 9,8 százalékát teszi ki. A közbeszerzési piac mérete jelentősen nőtt tehát tavaly és ezzel párhuzamosan fokozódott a verseny is: míg 2016-ban átlagosan 6 vállalkozás indult el egy-egy közbeszerzési pályázaton, 2017-re ez a szám 8-ra nőtt.

„A magyar gazdaság egészét tekintve jó hír, hogy jelentősen bővült tavaly a közbeszerzési piac. Az pedig különösen fontos, hogy egyre több vállalkozás gondolja úgy, hogy érdemes elindulni a közbeszerzési pályázatokon, a növekvő verseny ugyanis a visszaélések kockázatának mérséklődését hozza magával” – értékelte a 2017-es közbeszerzési statisztikákat Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke. A versennyel párhuzamosan pedig az Európai Bizottság belső piaci eredménytáblája szerint a transzparencia, a közbeszerzések átláthatósága is nőtt, ami 2016-ban elérte a száz százalékot.

„A Közbeszerzési Hatóság egyik fontos feladata, hogy biztosítsa a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos adatok, információk nyilvánosságát. Az Európai Bizottság szerint ebben a mutatóban kiváló teljesítményt nyújtunk, hiszen százszázalékosra értékelték az átláthatóságot. Online felületünk, a kozbeszerzes.hu weboldal mellett, tavaly útjára indítottuk a Napi Közbeszerzés nevű okostelefon alkalmazást is, aminek segítségével bárki néhány érintéssel már a mobilján is elérheti a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos hivatalos információkat” – fűzte hozzá Rigó Csaba.

Rekordszinten a kis- és középvállalkozások részvételi aránya

A 2015-ben elfogadott új közbeszerzési törvény rendelkezéseinek köszönhetően az elmúlt évben rekordot döntött a magyar kis- és középvállalkozások által elnyert közbeszerzések összértéke, mely a 2016-os mintegy 826 milliárdról, 2017-ben közel 1460 milliárd forintra emelkedett. Darabszámot tekintve pedig az összes eljárás 82 százalékát nyerte el hazai kis- és középvállalkozás. A tendencia a várakozások szerint 2018-ban is folytatódni fog.

Nőtt a nyílt eljárások száma

A nyílt eljárások száma tavaly az uniós értékhatárt elérő közbeszerzésekben elérte a 73 százalékot, illetve 2017-re 16 százalékra csökkent az egyajánlatos eljárások száma, mely 2015-ben még 27 százalék volt. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma pedig 2016-hoz képest majdnem felére csökkent. „A nyílt eljárások arányának növekedése és a hirdetmény nélküli eljárások számának csökkenése is mind azt támasztják alá, hogy 2017-ben tovább nőtt a verseny és az átláthatóság a közbeszerzési piacon” – fogalmazott a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

Szigorú ellenőrzés: több mint 800 millió forint kiszabott bírság

A közbeszerzési eljárások jogszerűtlen lefolytatását a Közbeszerzési Döntőbizottság komoly bírsággal bünteti: 2017-ben a Döntőbizottság 684 jogorvoslattal foglalkozott, és több mint 800 millió forint értékben szabott ki bírságot.  A Hatóság 2015 novembere óta már nemcsak az eljárások jogszerűségét, hanem a szerződések teljesítését is vizsgálja. A szervezet 2017-ben több mint száz ilyen ellenőrzést végzett, melyekből a Döntőbizottság által kiszabott bírságok összegének több mint fele származott.

Bővebben a témáról itt  olvashat.