Fontos cafeteria-határidő közeleg

 

Miközben a munkavállalók nagy része már az idei cafeteria-választással van elfoglalva, a munkáltatóknak a tavaly adott juttatásokhoz kapcsolódóan két határidős feladatra is kell figyelniük 2018. január 31-ig.

Fontos cafeteria-határidő közeleg. Az egyik a lakáshitel-igazolás, a másik pedig az albérleti adatszolgáltatás – hívja fel a figyelmet Fata László  cafeteria-szakértő.

Közölte, ha egy munkáltató tavaly adott lakáshitel-támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2018. április 15-ig – a munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig – kell összegyűjtenie az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációt. Ugyanakkor a folyósításról szóló banki igazolásra korábbi határidőt ír elő az erre vonatkozó törvény: a juttatás folyósításában közreműködő hitelintézetnek legkésőbb 2018. január 31-ig igazolást kell adnia a munkáltató számára a támogatás folyósításáról.

Emellett a kölcsönt folyósító hitelintézet január végéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára is adatot kell, hogy szolgáltasson a támogatásról.

Stockphoto - Albérlet - Panellakás - Költözés - Költözködés - Dobozok - Csomagolás

A lakáshitelről igazolást, az albérleti támogatásról adatszolgáltatást kell készíteni az adóhivatalnak
(Stockphoto)

Fata László elmondta azt is, ha a munkáltató 2017-ben mobilitási célú lakhatási támogatás keretein belül támogatta a munkavállalója albérleti költségeit, akkor ezzel is lesz tennivalója 2018 elején.

Bővebben a témáról itt  olvashat.