Egyre nagyobb a pörgés a vidéki lakáspiacon

 

A 2017-es évben is folytatódott a drágulás a magyarországi lakáspiacon. A múlt év harmadik negyedévében a hivatalos adatok szerint a használt lakásoknál a tiszta árváltozás alapján a 9,9 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához képest, az új lakásoknál pedig 15,7 százalékkal nőttek az országos átlagárak – derült ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely ismerteti többek között a KSH előzetes adatait.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az előzetes hivatalos adatokat értékelve azt mondta, hogy számítani lehetett az árak további emelkedésére. Fontos azonban, hogy előzetes adatokról van szó, a tényszámok a későbbiekben még változhatnak.

„A tapasztalataink szerint a 2017-es év változást jelentett a korábbi évekhez képest, mivel megkezdődött a vidéki lakáspiac felzárkózása. Bár a budapesti lakásárak emelkedése megmaradt, ennek üteme lelassult. A többi nagyvárosban viszont nagyobb drágulás figyelhető meg a fokozódó kereslet miatt” – tette hozzá.

Budapesten 30 millió a lélektani határ

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy a fővárosi kínálati piacon elsősorban a 30 millió forintnál olcsóbb lakásoknál volt nagyobb mértékű az áremelkedés. Tavaly januárhoz képest ezeknél a lakásoknál 14 százalékos volt a drágulás, míg a 30 millió feletti sávban visszafogottabb 9 százalékos áremelkedés ment végbe.

„Ennek az oka, hogy Budapesten leginkább a 30 millió forintnál olcsóbb lakásokat keresik. Az ennél drágábban hirdetett ingatlanok értékesítése típustól függően átlagosan 20-50 nappal tovább tart.” – fogalmazott a szakértő.

Az ingatlan.com árkörképe szerint január közepén Budapesten a használt lakások átlagos kínálati négyzetméterára 548 ezer forintra rúgott. Debrecenben az átlagár 308 ezer forintot tett ki, Szegeden átlagosan 255 ezer forintért kínáltak egy négyzetmétert.

Győrben 338 ezer forintnál, Székesfehérváron pedig 318 ezer forintnál jártak az átlagárak január közepén. Balogh László szerint a következő időszakban tovább erősödhet a megyeszékhelyek és megyei jogú városok szerepe a hazai lakáspiacon, és az országos áremelkedéshez is ezek a nagyvárosok járulhatnak hozzá leginkább.