Lekörözte Budapestet a bulinegyed

 

Óriási dilemmát okozhat a népszavazás a bulinegyed lakóinak: a szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló VII. kerületi népszavazás ugyanis átszabhatja a környék lakáspiacát. A lakások értéke és bérleti díja csökkenhet, ha a népszavazás nyomán éjfélkor be kell zárniuk a szórakozóhelyeknek, bár a környék népszerűsége miatt a kereslet fennmaradhat.

Közvetlen hatással lehet a VII. kerület lakáspiacára a februárban esedékes erzsébetvárosi népszavazás, amely arról dönt, hogy bezárjanak-e a szórakozóhelyek éjfélkor – derül ki az Ingatlan.com elemzéséből, amely több lehetséges forgatókönyvet vázol fel.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: „ A bulinegyed lakáspiaca az utóbbi öt évben jelentős élénkülést mutatott, a kiadó lakások bérleti díja, valamint az eladásra kínált lakások átlagos négyzetméterára nagyobb mértékben emelkedett a fővárosi átlagnál.”

A portál adatai szerint a VII. kerületi eladásra meghirdetett lakások átlagos négyzetméterára 2013 óta 124 százalékkal 550 ezer forintra emelkedett. Az egy négyzetméterre vetített bérleti díjak pedig 95 százalékkal közel háromezer forintra nőttek. Ezzel párhuzamosan V. és VI. kerületben több mint 120 százalékkal nőtt az eladó lakások átlagos négyzetméterára, az albérleteknél pedig az V. kerületben 82 százalékos, a VI. kerületben pedig 93 százalékos drágulás ment végbe 5 év alatt. Ez jelentősen meghaladja a budapesti átlagot, ami az eladó lakások esetében 82 százalékos, az albérletek esetében pedig 83 százalékos áremelkedést jelentett az elmúlt öt évben.

lakásárak

Az önkormányzatok is szigorítottak év végén

Szintén befolyásolhatja a bulinegyed lakáspiacát az V. és VI. kerületi önkormányzat tavaly év végi rendelete, amely – például a VIII. kerülethez hasonlóan – előírja, hogy a tulajdonosok csak abban kezdhetnek bele szálláshely-szolgáltató tevékenységükbe, ha erre a társasház közgyűlése vagy szervezeti és működési szabályzata erre engedélyt ad. Emiatt a többi lakó hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy a tulajdonosok lakóingatlan helyett szálláshelyként üzemeltessék lakásukat – fogalmazott a szakember.

Két lehetséges forgatókönyv

Ha a népszavazás eredményeként arra kötelezik a szórakozóhelyeket, hogy éjfélkor bezárjanak, akkor kevésbé lesz vonzó célpont a környék a szórakozni vágyó külföldi turisták számára, ez pedig az érintett VII. kerületben lévő lévő eladó és kiadó lakások árára is hatással lehet. Balogh László szerint, az esetleges korlátozás miatt a budapesti átlaghoz képest mérséklődhet a környéken lévő lakások eladási ár- és bérleti díj prémiuma, sőt egyes lakásoknál árcsökkenés is elképzelhető.

négyzetméterár

Nagyon jelentős áresésre azonban nem kell számítani. Egyrészt a lakáshotelként üzemelő ingatlanok kiváló minőségű, felújított lakások, amik ráadásul nagyon jó helyen vannak, így ezek iránt a vevők és a bérlők részéről élénk a kereslet. Ha pedig esetlegesen életbe lép a tiltás, akkor olyan új vevők és bérlők jelenhetnek meg a piacon, akik eddig pont azért kerülték el a környéket, mert az éjszakai nyugalmukat eddig nem látták biztosítottnak.

Bővebben a témáról itt olvashat.