Páratlan egészségügyi fejlesztést enged a gazdasági teljesítmény

 

A kedvező gazdasági lehetőségek a magyar egészségügy történetében páratlan fejlesztési program végrehajtását teszik lehetővé a kormánynak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a Budapesti Szent Ferenc Kórház új épületszárnyának alapkőletételén.

A miniszter, a II. és a III. kerület fideszes országgyűlési képviselője közölte, az eddigi vidéki kórházfejlesztések után most a fővárosra és környékére helyeződik a hangsúly, a kabinet Egészséges Budapest Programjának keretében ugyanis az ország központi régiójának 26 intézménye újulhat meg. A kormány a következő három évben 70 milliárd forint forrást biztosít a fővárosban és agglomerációjában található kórházak fejlesztésére – mondta, hozzátéve, hogy a II. kerületi Budapesti Szent Ferenc Kórház ebben a programban több mint 3 milliárd forintos támogatással bővülhet 150 ágyas intézménnyé.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (MTI-fotó: Mohai Balázs)

A támogatás legnagyobb részét, 2,7 milliárd forintot a kormány adja az intézménynek, míg további 500 millió forinttal az Európai Unió, 80 millió forinttal pedig a II. kerület önkormányzata egészíti ki a kórház 130 millió forintos saját forrását. A fejlesztésnek köszönhetően a kórház a jövőben az orvosi egyetem oktató intézményeként már kardiovaszkuláris rehabilitációt is folytathat. Varga Mihály megerősítette a kabinet azon korábbi ígéretét, amely szerint a beruházás jövő év végére tervezett befejezését követően a régi épületrészek felújítása következik.

Kitért arra is, a kabinet jól tudja, hogy rengeteg, a korábbi évtizedekben keletkezett gonddal kell szembenézni az egészségügyben. Szerinte azonban az elmúlt években sok olyan átalakítás történt, amelyek javították a betegellátás körülményeit, továbbá az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményeit. A kormány fontos feladatnak tartja az egyházi kórházak fejlesztését – mondta a miniszter, aki emellett emlékeztetett a Szent János Kórházban, az ORFI-ban, az Irgalmasrendi Kórházban elindított beruházásokra, illetve az új II. kerületi szakrendelő megépítésére is. Példaként említette, hogy a Szent János kórházban 1,4 milliárd forintos orvostechnológiai fejlesztés történik, amelynek eredményeként az intézménynek lesz MR-berendezése is.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Láng Zsolt (Fidesz–KDNP), a II. kerület polgármestere (MTI-fotó: Balogh Zoltán)

Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere szintén úgy vélekedett, hogy bár a korábbi évtizedekben sokan beszéltek az egészségügyről, ám nagyon keveset tettek az elmúlt évekig, amikor is elindult az első nagy kormányzati beruházássorozat. Emlékeztetett, a kormánytól 6,8 milliárd forintot kaptak a kerületi egészségközpont megújítására, a Szent János Kórház fejlesztése pedig végre kiemelt szerepet kapott az Egészséges Budapestért Programban. A II. kerület vezetője szólt arról is, hogy a Szent Ferenc Kórházzal közös munkájuk eredményeként adtak át a közelmúltban egy az intézményhez közeli játszóteret és túraösvényt, továbbá a kórház nagyon sokat segít a helyi szűrőprogramok lebonyolításában is.

Láng Zsolt szólt arról is, hogy a kórház új szárnyába – a meglévő kettő mellé – további két háziorvosi praxis költözik. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója beszédében a kormánynak és a II. kerületnek is köszönetet mondott. Hangsúlyozta, három év múlva olyan komplex ellátási egységként működhetnek, amely nemcsak az infarktuson átesett betegek korai rehabilitációját végzi, hanem például végstádiumi szívelégtelenségben szenvedőket, valamint például szív- és tüdőtranszplantáción átesetteket is gondozhatnak.