Milliárdok háztartási nagygépekre

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2017 májusában, a háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréjére meghirdetett alprogram eredetileg 600 millió forintos keretösszegét az óriási érdeklődésre tekintettel 2,6 milliárd forintra emeli. A több mint négyszeres forrásmennyiségnek köszönhetően minden sikeres pályázó megkapja a 25-45 ezer forint közötti támogatást az energiahatékony hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosó- és szárítógépek beszerzéséhez.

Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: a pályázatok elbírálása a végéhez közeledik, várhatóan karácsonyig lezárul, a döntésekről minden pályázó e-mailben értesítést kap. A keretösszeg megemelésével több mint 61 ezer magyar család cserélheti le háztartási gépeit, ezáltal további 12-20 ezer forinttal csökkenhetnek a háztartások éves rezsikiadásai.

Az államtitkár az Otthon melege program másik két, párhuzamosan zajló alprogramja kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogyha a támogatói okirattal rendelkező pályázó a beruházást már elvégezte, és most benyújtja a kiírásnak megfelelő, hiánytalan elszámolását, akkor az elnyert támogatási összeget még idén kifizetik neki. A 2017-ben fűtési rendszerek korszerűsítésére és a gázkonvektorok cseréjére elindított alprogramokra összesen mintegy 5 ezer pályázat érkezett be. A megtakarítás éves összege korszerű gázkonvektor beszerzése esetén közel 50 ezer forint lehet, egy kazáncserével pedig elérheti a 100 ezer forintot.

A kormány a magyar családok megerősítése, kiadásaik csökkentése érdekében vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatásokkal is segíti a lakóépületek energetikai korszerűsítését. A 2014 őszén hazai költségvetési forrásból útjára indított Otthon melege program eddig több mint 180 ezer háztartás fejlesztéseihez járult hozzá több mint 27 milliárd forint összértékben.