Törölhetik a KEG–részvényeket a tőzsdéről

 

Tízmillió forint bírságot szabott ki a jegybank a KEG Nyrt. igazgatótanácsi és auditbizottsági tagjaira súlyos mulasztásokért. A számvitel rendjének megsértése gyanújával pedig büntető feljelentést tett a társaság ellen az MNB.

A KEG Nyrt. igazgatótanácsi és auditbizottsági tagjai felelősek azért, hogy jogsértően megakadályozták a kibocsátó 2015. évi éves jelentésének közzétételét, nem teljesítve így a jegybank egy tavalyi kötelezését sem. Az MNB – amely ilyen típusú jogsértés kapcsán első ízben állapította meg egy kibocsátónál vezető állású személyek felelősségét – tízmillió forint bírságot szabott ki az érintett igazgatótanácsi, illetve auditbizottsági tagságot betöltő vezetőkre.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a KEG Nyrt. célvizsgálatát lezáró, határozataiban ismételten felszólította a kibocsátót: haladéktalanul tegye közzé a 2015. pénzügyi évre vonatkozó éves jelentését. Egyúttal figyelmeztette a KEG Nyrt. igazgatótanácsi és auditbizottsági tagjait, hogy tisztségük ellátása során úgy járjanak el, ahogy az e posztokon elvárható. A jegybank az igazgatótanács elnökét négymillió, az auditbizottsági tagsággal rendelkező igazgatótanácsi tagokat 2-2 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

Az MNB 2016. május 3-i határozatában megállapította, hogy a KEG Nyrt. 2016. április 30-ig nem tett eleget a 2015. pénzügyi évre vonatkozó éves jelentés közzétételi kötelezettségének. Így a jegybank felfüggesztette a kibocsátó részvényeinek tőzsdei kereskedését, s 6 millió forint bírság kiszabásán túl kötelezte a KEG Nyrt.-t, hogy haladéktalanul intézkedjen a közzétételről.

Eredménytelen felszólítás

Az MNB ezután többször eredménytelenül kért tájékoztatást a kibocsátótól a közzététel érdekében tett intézkedésekről, ráadásul a KEG Nyrt. a 2016. évi éves jelentését sem tette közzé. Az újabb jogsértésért a jegybank a kibocsátót (a tőzsdei kereskedés felfüggesztésének fenntartása mellett) 8 millió forintos bírsággal sújtotta és 2017 februárjában célvizsgálatot indított, hogy feltárja: terhel-e valakit személyes felelősség a KEG Nyrt.-nél a 2015-ös éves jelentés közzétételének, egyúttal a jegybanki kötelezés végrehajtásának elmulasztásáért.

Stockphoto - részvénypiac - tőzsde - árfolyam

Törölhetik a KEG-részvényeket a tőzsdén

Az MNB a feltárt jogsértésekkel összefüggésben törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett az illetékes cégbíróságon, a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása miatt megkereste az adóhatóságot, s számvitel rendjének megsértése gyanújával büntető feljelentést tett.

A jegybank – áttekintve a tőzsdei nyilvánosan működő részvénytársaságok által közzétett 2017. első féléves jelentéseket – azt is megállapította, hogy a KEG Nyrt. nem tette közzé a féléves jelentését sem. Az MNB ezért 5 millió forint felügyeleti bírság kiszabása mellett a féléves jelentés haladéktalan közzétételére is felszólította a kibocsátót.

Bővebben a témáról itt olvashat.