Megszólalt az IKEA a fertőzött bútorok kapcsán

 

A cég szerint a fertőzött bútorok nem kerültek hazai forgalomba, így egészségre sem ártalmasak.

„A sajtóban több helyen megjelent és az IKEA termékeit is érintő BASF ügy kapcsán az IKEA szeretné tájékoztatni vásárlóit, hogy a megnövekedett diklórbenzol szint, mely a BASF cég gyártási hibája során került bizonyos termékekbe, nem jelent egészségügyi kockázatot” – írja közleményében az IKEA.

Mint írják, az érintett termékekből, melyek a MOREGEDAL, MATRAND, MYRBACKA, HÖVÅG, HAFSLO és HYLLESTAD termékcsaládba tartozó egyes termékek, illetve a HOLMSUND, EKERÖ, FRIHETEN, STRANDMON, KLIPPAN, VALLENTUNA, EVERTSBERG és KIVIK termékcsaládba tartozó egyes termékek, nem kerültek a magyarországi áruházakba, azok a logisztikai folyamat korábbi pontján kiszűrésre kerültek.

Bárki, aki a közelmúltban, illetve ezt követően a fent felsorolt termékek bármelyikéből  vásárolt nem szenvedhetett semmilyen egészségügyi kárt, a termékek biztonságosak, senkire nem jelentenek veszélyt, így az IKEA ezen termékeit nem hívja vissza itthon – zárja közleményét a svéd bútorcég.