Hamarosan befejeződik az idei betakarítás

 

Hamarosan befejeződik az idei betakarítás, az őszi betakarítású növényekből ebben az évben valamivel több mint 10 millió tonna termett, szemben a tavalyi 12,3 millió tonnával – közölte a Földművelésügyi minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Czerván György elmondta: kukoricát mintegy 1 millió hektáron termesztettek ebben az évben a gazdák, a növény hozama az előzetes várakozásoknál valamivel nagyobb, hektáronként előreláthatólag átlagosan 6,7 tonna lesz. Így az idén 6,7 millió tonna kukoricára lehet számítani, ami mintegy 2 millió tonnával kevesebb a múlt évi rekordtermésnél. A kukorica betakarításából mintegy 20 ezer hektár van még hátra, ezzel egy-két napon belül végeznek a gazdák – jelezte. A napraforgót már betakarították, a termés mintegy 660 ezer hektárról került a magtárakba. Az átlagtermés hektáronként 2,8 tonna, összesen mintegy 1,87 millió tonna, gyakorlatilag azonos a tavalyival – mondta az államtitkár.

Kukoricabetakarítás Debrecen közelében 2016. szeptember 21-én. Rekord-, illetve rekordközeli termés várható idén a kedvezőtlen időjárás ellenére is. A kukorica betakarítása már megkezdődött, a termést 1 millió 50 ezer hektárról kell betakarítani, a hektáronkénti átlagtermés 7,5 tonna lehet. Ha az időjárás is kedvező lesz, 8 millió tonna takarítható be az idén. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kukoricabetakarítás Debrecen közelében 2016. szeptember 21-én (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Tájékoztatott arról is, hogy valamennyi őszi vetésű növényt elvetették. Őszi káposztarepcét 293 ezer hektáron, őszi árpát 230 ezer hektáron, őszi búzát 957 ezer hektáron vetettek a gazdák. Az őszi vetések állapota kimondottan jó, a növények nagy részét ugyanis időben sikerült elvetni, mivel az időjárás kedvező volt. Már csak az őszi mélyszántásokat kell befejezni, ez most 60 százalékos állapotban van.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a terméseredmények térségenként nagy szórást mutatnak. A napraforgó legkisebb átlaghozama 2,2 tonna volt hektáronként, például Veszprém és Bács-Kiskun megyében, a legjobb, hektáronként 3 tonna feletti pedig Tolna, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A kukorica leggyengébb termésátlaga 5 tonna körüli volt hektáronként, például Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében. A legjobb hozamok pedig hektáronként 7-5 és 7,9 tonna körül voltak például Baranya és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Czerván György jelezte: az ország ellátása gabonából biztosított, még exportra is jut. Mintegy 2 millió tonna búza és ugyanilyen mennyiségű kukorica kerülhet majd külföldre, és 500 ezer tonnányi egyéb gabonát is exportálhat Magyarország. Megjegyezte: az utóbbi két hétben a nemzetközi piacokon a búza- és a kukoricaárak emelkedtek, de az egy évvel ezelőttinél még így is 4-8 százalékkal alacsonyabbak. Az utolsó két hétben Magyarországon emelkedtek az árak, ez a termelők számára tonnánként mintegy 4-5 ezer forintos többletet jelent, ami Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke szerint nagy segítség a gazdáknak, mivel alapot ad a biztonságos termeléshez.