Az orvoskamara párbeszédre hívja a döntéshozókat

 

Fontos kérdések megvitatására hívja az orvosokat a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombaton. Elhalt ígéretek nyomában – párbeszéd a döntéshozókkal címmel tartja nagygyűlését a köztestület Budapesten.

Éger István, a kamara elnöke csütörtöki, fővárosi sajtótájékoztatóján elmondta, a nagygyűlés célja a félbeszakadt tárgyalások folytatása a kormánnyal. Hozzátette, az évek óta megoldásra váró ügyeket szeretnék most a nyilvánosság elé vinni, mert eddig a tárgyalóasztalnál nem sikerült eredményeket elérniük.

A szombati nagygyűlésre meghívást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség is. Hozzátette, eddig csak Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár jelezte részvételét. Elmondta azt is, a kamara elkészítette a változtatásra váró ügyekről szóló összefoglalóját, amelyet csütörtökön hoznak nyilvánosságra.

A MOK követelései között szerepel, hogy 2022. január 1-jétől 900 ezer forint legyen egységesen a kötelező kezdő minimális alapbére a közfinanszírozott egészségügyi ellátás valamennyi szakorvosának és fogorvosának a munkaviszony típusától függetlenül.

Továbbá kérik, hogy a kormány szüntesse meg a nyugdíjaskorú, egészségügyben dolgozó munkavállalókat sújtó diszkriminációt. Ezen kívül a kormány foglalkozzon a paraszolvencia megszüntetésével, a nondoktori rendszerrel, valamint az intézményi minimumfeltételekkel, különös tekintettel a munkaerőhelyzetre – sorolta Éger István. 

A kamara elnöke kitért arra, a legutóbbi parlamenti választások előtt kölcsönös érdekeken alapuló, termékeny időszak jellemezte a kamara és a kormány között tárgyalásokat, amelyeknek meg is lett az eredményük. Ide sorolta a 2016-2017-es béremelést, az ágazati kollektív szerződés megszületését és a szakdolgozói béremelést.

A tárgyalások azonban 2018 tavaszán megrekedtek, és az azóta eltelt időszakot Éger István elvesztegetettnek minősítette. Emlékeztetett, a kormány ígéretet tett arra, hogy a 2018-as választások után folytatódik az orvosok bérének felzárkóztatása, ebből azonban nem lett semmi.

A nagygyűlésre eddig több mint ezer orvos jelezte részvételét.