Novák: Népszerűek a diákhitelhez kötődő családtámogatások

 

Több mint ötezer család vette igénybe a diákhitelhez kapcsolódó családtámogatásokat 2018. január 1. óta – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin emlékeztetett: a gyermeket vállaló édesanyák diákhitel-törlesztését az első várandósság harmadik hónapjától három évre felfüggesztik, a második gyermeknél nemcsak felfüggesztik, hanem el is engedik a tartozás felét, a harmadiknál pedig a teljes összeget.


Sajtótájékoztató a diákhitelekhez kapcsolódó családtámogatási kedvezményekről


Egy embernek átlagosan egymillió forintot engednek el, de az összeg akár a tízmilliót is meghaladhatja – mondta. Hangsúlyozta: a támogatás célja, hogy könnyebbé tegyék a fiataloknak a családalapítást, a gyermekvállalást és a gyermeknevelést.

Kitért arra is, hogy az állam a fennálló jelzáloghitelekből a második gyermek érkezése után egymillió forintot, a harmadik gyermek után négymillió forintot, minden további gyermek után pedig egy-egy millió forintot ír jóvá. Ezt a lehetőséget július 1. és augusztus 27. között háromezren kérvényezték – tette hozzá. Kiemelte, a családvédelmi akcióterv hatálybalépése óta több mint 46 ezren igényelték a támogatások valamelyikét.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója azt mondta, a támogatásnak köszönhetően tavaly a szabad felhasználású Diákhitel 1-et 6 százalékkal, míg a felsőoktatási képzési díjak kiegyenlítésére igénybe vehető Diákhitel 2-őt 34 százalékkal több diák vette igénybe az egy évvel korábbinál.

2001 óta több mint 400 ezer hallgató vett fel diákhitelt, több mint felük – saját bevallása szerint – nem tudott volna felsőoktatási tanulmányokat végezni a hitel nélkül – közölte, hangsúlyozva, ezzel a diákhitel elérte célját, azaz, hogy ne legyen olyan fiatal, aki az anyagiak miatt nem tud felsőoktatási képzésben részt venni.

A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, akik szeptember 16-ig beadják diákhitel-igénylésüket, október 15-én már megkapják a kért összeget.