Novák: Nő a házasságkötési és a gyermekvállalási kedv

 

A kormány családpolitikája nyomán 9 év alatt 42 százalékkal nőtt a házasságkötések száma és 21 százalékkal emelkedett a gyermekvállalási kedv – jelentette ki Novák Katalin a Keresztény Újságírók Nemzetközi Konferenciáján szerdán Budapesten.

A terhességmegszakítások száma még mindig magas, ám soha nem volt olyan alacsony mértékű mint jelenleg – közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Ezek az eredmények azért is kiemelkedőek, mert 2002 és 2010 között, vagyis a nyolc éven át tartó „családellenes baloldali kormányzat alatt” 23 százalékkal csökkent a házasságkötések száma – tette hozzá a politikus.

Novák Katalin szerint a magyar kormány szerencsés helyzetben van, mert a választók felhatalmazása alapján immár 9 éve következetesen és kiszámítható módon alakíthatja a családpolitikáját. Márpedig a családalapítás során az egyik legfontosabb tényező a tervezhető jövő, hiszen a gyermekvállalás egész életre kiható döntés – fűzte hozzá. Ebben a helyzetben a kormány alapelve – folytatta –, hogy a családokat segítő intézkedésekből soha nem vesznek el, hanem évről-évre hozzátesznek.


Ennek köszönhetően mára a magyar költségvetés a GDP közel 5 százalékát fordítja családtámogatásra, ami közel a duplája az OECD-tagállamok átlagának. A családokra fordított költségvetési összegek évről-évre nőnek, 2010-hez képest jövőre már két és félszer több forrást biztosít a kormány a családok számára - hangsúlyozta.

Példaként említette, hogy az otthonteremtési program keretében már akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a családok, továbbá a Babaváró Támogatással további 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású kölcsönhöz is juthatnak a fiatal házaspárok. Ez utóbbit, 3 gyermek megszületése esetén szintén nem kell visszafizetni – mondta.

Novák Katalin a továbbiakban úgy vélekedett, hogy miközben a világra a túlnépesedés a jellemző, Európa megadta magát, hiszen egyetlen országban sem éri el a termékenységi mutató a népesség szinten tartásához szükséges mértéket.

Ugyan a kontinens lakossága nő, ám ez csupán a tömeges bevándorlás eredménye – figyelmeztetett. Ebben a helyzetben döntött úgy a magyar kormány, hogy a családok megerősítésével válaszola demográfiai kihívásokra, és az Alaptörvényben is érvényre juttatja, hogy a család a nemzet legfontosabb erőforrása.

Az államtitkár szerint veszélyes a nyugati liberális média és gondolkodás azon üzenete, amely azt hiteti el a nőkkel, hogy versenyezniük kell a férfiakkal. Ugyanis a nőknek nem érdemes lemondaniuk a nőiségükből fakadó privilégiumokról, például arról, hogy gyermekeket szülhetnek.

Ebben a helyzetben a magyar kormány abban is támogatja a nőket, hogy a gyermekvállalás mellett ne mondjanak le a karrier építéséről sem. Ám, azt a döntésüket is támogatja, ha családanyaként szeretnének teljes életet élni – mondta Novák Katalin.