Szita: Jelentős állomásához érkezett Kaposvár fejlesztési programja

 

Átadták a helyi járatú autóbuszok mintegy 5,6 milliárd forintból épült új telephelyét Kaposváron csütörtökön – közölte Szita Károly.

A Cseri úton, korábban egy hulladékgazdálkodási vállalat által használt területen megvalósult fejlesztéssel 30 év után végleges helye lett a somogyi megyeszékhely tömegközlekedését biztosító autóbuszflottának, a járművek szervizelését pedig bérmunka helyett maga a Kaposvári Közlekedési Zrt. végezheti el. A telephely otthont ad a cég központjának, lehetőséget nyújt – a cukorgyári melléktermékből előállított gázzal üzemelő buszok tárolása, szervizelése mellett – a járművek műszaki vizsgáztatására, mosására, tankolására is. A város ezzel jelentős összeget takaríthat meg, lévén, hogy eddig mindezt külső cégekkel végeztette el.

Szita Károly kitért arra, hogy a projektnek köszönhetően világszínvonalú létesítményt sikerült létrehozni, amely Európa egyik legkorszerűbb, naponta mintegy 33 ezer ember által használt buszflottáját szolgálja ki, és – a járművekhez hasonlóan –energiahatékony, zöld, valamint megtermeli a működéséhez szükséges villamos energiát.

Rohamléptekkel zajlanak további beruházások

A politikus jelezte: az autóbuszbázis helyének kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy a Cseri városrész megújuljon, új funkciókat kapjon. Ennek jegyében készült el a környéken a Készenléti Rendőrség körletépülete és építettek orvosi rendelőt, újítottak fel önkormányzati bérlakásokat. A tervek között kutyafuttató és játszótér kialakítása is szerepel. Szita Károly emlékeztetett arra, hogy a telephelyprojekt a város néhai polgármesteréről elnevezett, a Modern városok program helyi forrásait is magába foglaló, mintegy 190 milliárd forintos Németh István-program része, amelynek célja, hogy a kaposváriak jobban élhessenek.

A közelmúltban birtokba vehették a Kaposvár Arénát, az új versenyuszodát, és rohamléptekkel zajlanak további beruházások: a 67-es gyorsforgalmi út, a Csiky Gergely Színház, az okospark, a közlekedési központ is – mondta.

Cél a vidéki életszínvonal javítása

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az eseményen hangsúlyozta: Magyarország ma gazdasági szempontból erős lábakon áll és olyan fejlődési pályán halad, amelynek köszönhetően a kormány célzott támogatásokat tud nyújtani a magyar embereknek, a magyar családoknak, városaink, falvaink prioritással bíró területeinek. Magyarország jövő évi költségvetéséből visszaköszön, hogy a polgári kormány a jövőt a magyar családokra építi, ezért jelentős összegeket különített el a családvédelmi akciótervre, a fiatalok gyermekvállalásának segítésére – mondta. Hozzátette, emellett fontosnak tartja a vállalkozások ösztönzését, valamint a vidéki Magyarország támogatását is.

Közölte, a vidéki Magyarország megérdemli, hogy „szinte fél évszázados tévút után” a központi költségvetés figyelmének középpontjában legyen. Hozzátette: nagyszerű érzés, hogy a polgári kormány elindította a Modern városok programot és a Magyar falu programot, amelyek célja a vidéki életszínvonal javítása, olyan élhető, szerethető környezet megteremtése, ahol biztonság van, kényelmesen lehet otthont teremteni, gyermekeket nevelni, kikapcsolódni.

Gyopáros Alpár Kaposvárt méltatva azt mondta, a város élen jár a Modern városok programban, itt „az elszántság, a szorgalom találkozik a tehetséggel és a kreativitással”.

A kormánybiztos szólt arról, hogy Modern városok program évtizedekre, sőt akár évszázadra biztosíthatja a 23 megyei jogú város fejlődését, és 4 ezer milliárd forinttal járul hozzá a nagyvárosok, ezzel Magyarország gyarapodásához.

A kifizetett támogatások összege 1500 milliárd volt július végéig, a pénz több mint kétharmada hazai forrás volt – közölte. Gombos Attila, a városi vagyonkezelő Kapos Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója arról szólt, hogy a magas színvonalú szolgáltatások alapja a folyamatos megújulás és innováció, ennek jegyében ma a holdingnak nincs olyan kaposvári közszolgáltató tagvállalata, ahol az elmúlt években ne történtek volna vagy ne zajlanának jelentős fejlesztések.