Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án

 

Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven a háromnapos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán elmondta, azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik, amely nemcsak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és identitását is védi.

A programokkal kapcsolatban az államtitkár közölte, a rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek.

Augusztus 20-án, a katonai és állami hagyományoknak megfelelően, reggel zászlófelvonással és 130 katona tisztté avatásával kezdődik a nap, ezen beszédet mond Áder János köztársasági elnök mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is. Ezt a Magyar Honvédség légi és vízi bemutatója követi, amelyen a haderő új beszerzésű eszközei is bemutatkoznak – ismertette az államtitkár.

Napközben a rakparton folytatódnak a rendezvények, a tűzijáték este 9 órakor kezdődik. Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán jelezte: a fellövési helyszíneket a tavalyihoz képest délebbre helyezték.