Zaklatás gyanúja miatt nyomoznak egy budapesti szeretetotthonban

 

Nyomozás indult szexuális kényszerítés gyanúja miatt az egyik budapesti szeretetotthonban. A rendőrség szerint egyelőre gyanúsított nincs, ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A TV2 úgy tudja, az otthon egyik lelkésze zaklathatta kollégáját. Információik szerint Donáth Lászlóról, korábbi MSZP-s parlamenti képviselőről lehet szó – közölte az M1 Híradója.

Az egyik lakó rokona mesélt a TV2-nek arról, hogy a szeretetotthon egyik lelkésze zaklatja kollégáit, ráadásul volt, aki emiatt fel is mondott. Az anonimitást kérő hozzátartozó szerint a zaklatót sokáig azért nem jelentették fel, mert féltek a következményektől.

Az M1 Híradójának kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette: június közepén egy feljelentés alapján valóban indult nyomozás, szexuális kényszerítés gyanúja miatt, de mint a csatornának írták, eddig még nem történt gyanúsítotti kihallgatás.


A TV2 viszont úgy tudja: Donáth László evangélikus lelkészről,

egykori szocialista országgyűlési képviselőről lehet szó,

aki jelenleg az egyik budai szeretetotthon lelkésze, illetve igazgatótanácsi elnöke.

Az M1 kereste Donáth Lászlót, aki nem reagált. A HVG-nek pedig mindössze annyit mondott:

egyelőre nem kíván nyilatkozni az ügyben.

A sajtóhírekre Donáth László lánya, Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője sem reagált, ahogyan a szeretetotthon vezetője sem.