Orbán–Caputová-találkozó: évről évre jobb a magyar–szlovák viszony

 

A visegrádi együttműködésről, a magyar–szlovák kétoldalú kapcsolatokról és európai politikai témákról is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnökkel, akit a Karmelita kolostorban fogadott csütörtök délután – tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor gratulált a júniusban hivatalba lépett új szlovák államfőnek, és köszönetet mondott neki azért, hogy egyik első hivatalos útja Magyarországra vezetett. A tárgyaláson egyetértettek abban, hogy Magyarország és Szlovákia fontos partnerei egymásnak a közös történelmi múltra és egymás nemzeti kisebbségeire tekintettel is.

A magyar miniszterelnök értékelése szerint 2010 óta fokozatosan javulnak a magyar–szlovák kapcsolatok, és mára nagyszerű eredményeket ért el együtt a két ország.


Mindketten kiemelték a visegrádi együttműködés fontosságát, amely stratégiai kérdés Közép-Európa számára, főleg a mostani időkben, amikor a kontinens jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekről folyik vita az Európai Unión belül – közölte Havasi Bertalan.