Szijjártó: Atgondolt fejlesztések nélkül nincs felelős klímavédelem

 

Átgondolt fejlesztések, és a hozzájuk szükséges források meghatározása nélkül felelőtlenség volna hosszú távú klímavédelmi kötelezettségeket vállalni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatót követően.

A szén-dioxid-mentesség költségeit felelősségteljesen ma még senki nem tudja meghatározni – tette hozzá. A tárcavezető szerint fejlesztési támogatások nélkül akár 30-40 százalékkal is emelkedhetnek a rezsiköltségek, a kormánynak azonban – mint fogalmazott – ezek alacsonyan tartása is éppúgy feladata, mint a munkahelyek védelme vagy a gazdaság versenyképességének erősítése.

Szijjártó Péter kitért a Nemzetközi Energiaügynökség figyelmeztetésére is, amely a klímavédelem ellehetetlenülésétől tart az atomerőművek visszaszorítása miatt. A miniszter ezért visszautasította a nukleáris energia akár politikai, akár más okokból történő negatív diszkriminációját.

Az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás Magyarországon 40 százalékkal alacsonyabb, mint a klímaváltozás elleni harc úttörőjének tekintett Németországban, és 2030-ig a belföldi energiatermelés akár 90 százaléka is mentessé válhat az üvegházhatású gázoktól nap- és atomerőművekre alapozva – fogalmazott a miniszter.