Menczer: A határvédelem a józan ésszel függ össze

 

A migráció támogatói, akik magukat a haladás bajnokainak vallják, Európát egy posztnemzeti, posztkeresztény korszakba akarják vezetni – mondta Menczer Tamás a Remix című, a visegrádi négyek országcsoport híreivel foglalkozó honlapnak, amely kedden tette közzé a magyar politikussal készült interjút.

A bevándorlás támogatói annyira haladók, hogy úgy tűnik meghaladtak olyan alapvető értékeket, mint a biztonság és a határvédelem, támogatják a tömeges migrációt, földrészek és országok lakosságának kicserélését – mondta a külgazdasági és külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár.

Ezzel szemben a V4-ek – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – becsülik hagyományaikat, és meg akarják őrizni keresztény kultúrájukat – mondta, és hozzátette, hogy a V4-országok szilárd meggyőződése: Európa csak akkor lesz újra erős és versenyképes, ha erős tagállamokra épül.

A visegrádi országok egyetértenek abban is, hogy a migráció veszélyes, ezért meg kell állítani, a határvédelmet nemzeti hatáskörben kell tartani, és a hotspotokat Európán kívül kell létrehozni – hangsúlyozta Menczer Tamás.

A V4-ek gazdasági teljesítményével kapcsolatba elmondta: ezekben az országokban jelentősen nagyobb a gazdasági növekedés, mint az EU-átlaga, és a V4-ek kereskedelmi forgalma Németországgal 55 százalékkal meghaladja a német–francia kereskedelmi forgalmat. Magyarországon tavaly mintegy 5 százalék volt a gazdasági növekedés, és továbbra is cél, hogy ez az érték két százalékkal meghaladja az uniós átlagot.

Menczer Tamás az interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy a négy visegrádi ország kormánypártjai az Európai Parlamentben különböző pártcsaládokhoz tartoznak, de „felismertük közös érdekeinket és értékeinket, így aztán teljes az egyetértés minden létfontosságú kérdésben, mert a józan ész fontosabb, mint az eltérő párthovatartozás. Ezek a kormányok és vezetőik felismerik országaik és a V4-ek érdekeit. Az országok, illetve egész Európa biztonsága a józan ésszel függ össze, nem a párthovatartozással” – mondta az államtitkár a Remixnek.