A görögök információért pénzt ígérhettek a Magyarországon elfogott szír férfinek

 

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint elképzelhető, hogy a görög hatóságok pénzt ígértek a Magyarországon elfogott szír férfinek, ha információkat ad nekik például az embercsempészekről.

A szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, a férfi a bíróságon ezt állíthatta be úgy, mintha görög titkosszolgálati ügynök lenne.

A tárgyaláson több történettel próbálkozott, például, hogy analfabéta és ötgyermekes családapa. Az Iszlám Állam kiképzésében valószínűleg variációkat tanítanak nekik arról, mit mondjanak, ha elfogják őket – vélekedett Horváth József. Kitért arra is: 2015 óta ezrével érkezhettek Európában olyanok, akik terrorakciókra vannak kiképezve. Ők jelentik a legnagyobb veszélyt, ezért minél előbb fel kell deríteni őket – tette hozzá.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség pénteken vett őrizetbe és hallgatott ki Magyarországon egy szír férfit, aki a gyanú szerint 2016 óta az Iszlám Állam tagja. A Terrorelhárítási Központ adatai szerint a férfi lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában, és Magyarországra utazása előtt a Görögországban benyújtott menekültkérelme alapján kiállított menekült úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult.