Sok a közúti baleset, a vonatok menetrend szerint közlekednek

 

Országszerte több baleset történt a havas, csúszós utakon. A vasúti közlekedésben nem okoz fennakadásokat az időjárás.

Az országos vasúthálózaton, az elővárosi és a távolsági forgalomban is jellemzően menetrendszerű a közlekedés, a téli időjárás miatt nincsenek fennakadások, melyet a Vonatinfó valós idejű térképe is megerősít. A szakemberek számos helyszínen folyamatosan dolgoznak a váltószerkezetek megtisztításán, illetve a peronok hó- és síkosságmentesítésén – jelentette a Mávinform.

A vasúttársaság arra kéri utasait, hogy óvatosan közelítsék meg a szerelvényeket, valamint le- és felszállásnál is legyenek körültekintők, mert a rendszeres takarítás ellenére a peronok és a kocsik lépcsői csúszósak lehetnek.

Többfelé havasak a főutak

A kedden kezdődött havazás miatt a Dunántúl, a Dél-Alföld és az Észak-Alföld fő- és mellékútjai havasak, hókásásak vagy sónedvesek, több baleset is történt – közölte szerda reggel honlapján az Útinform.

A gyorsforgalmi utak általában sónedvesek, az M7-es autópályán lehet számítani havas, hókásás szakaszokra.

Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye továbbra is csapadék mentes, Baranya és Somogy megyében pedig megszűnt a havazás, az ország többi részén havazik – írták.

Sok a baleset országszerte

Lezárták az M6-os autópályát, miután teherautók ütköztek a pálya Pécs felé vezető oldalán.

Öten sérültek meg egy balesetben az 51-es főúton Baja és Bátmonostor között. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy két személyautó ütközött össze. A főutat a helyszínelés idejére mindkét irányban lezárták, kerülni Vaskút felé lehet.

Nyárlőrincnél kamion és személyautó karambolozott a 44-es úton. A főút 18-as kilométerének közelében történt balesetben egy ember megsérült. Az érintett útszakaszon félpályás lezárás mellett helyszínelnek.

A 85-ös úton Hegykőnél két személyautó ütközött, a balesetben egy ember meghalt.  A műszaki mentés idejére a főúton a forgalom rendőri irányítás mellett, félpályán halad – írta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.