Kiáll a dolgozói mellett az MTVA

 

Papp Dániel megbízott vezérigazgató az MTVA dolgozóinak eljuttatott körlevélben elnézést kért, amiért „két országgyűlési képviselő sajnálatra méltó módon újabb törvénysértéssel tarkított akcióba kezdett az MTVA épületében”, és közölte, a közmédia kiáll valamennyi dolgozója mellett.

Az MTVA megbízott vezérigazgatója levelében kiemelte, hogy a közmédia dolgozói kénytelenek elviselni a személyiségi jogaik megsértését és a személyes zaklatást. „Ráadásul mindezt olyan személyektől, akiknek országgyűlési képviselőként példát kellene mutatni a törvények betartásában” – hangsúlyozta Papp Dániel.

Mint írta, az MTVA mindent megtesz annak érdekében, hogy a törvénysértő cselekmények ne maradjanak következmények nélkül. „Megvédjük kollégáinkat a törvénytelenségekkel és az erőszakkal szemben” – emelte ki.

Papp Dániel nyomatékosította, senkinek sem engedhető meg, hogy az MTVA bármely dolgozóját emberi méltóságában és az abból fakadó jogaiban bárki, bármilyen jogcímen korlátozza.

A megbízott vezérigazgató emellett megköszönte a közmédia munkavállalóinak az elmúlt napokban tanúsított együttműködést, megértést és türelmet.