Elhunyt Solymosi Frigyes

 

Elhunyt Solymosi Frigyes akadémikus, Széchenyi-díjas kémikus, Szeged város díszpolgára – tájékoztatott a szegedi önkormányzat hétfőn.

Solymosi Frigyes 1931-ben Kisteleken született, a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát 1955-ben, majd megszakításokkal külföldön, Cambridge-ben, Berlinben, Liverpoolban és Münchenben tevékenykedett. Évekig a Szilárdtest és Radiokémiai Tanszék mellett működő kutatócsoportban dolgozott, 1984-ben lett tanszékvezető a szegedi egyetemen.

A kiváló tudós kutatási területe a heterogén katalízis, szilárdtestkémia, felületkémia és reakciókinetika volt. Solymosi Frigyes kémikust rendszeresen hívták rangos külföldi egyetemekre és intézetekbe vendégprofesszornak, előadókörutakat tett a világ minden táján, ott volt a neve a legtekintélyesebb szaklapok szerkesztőbizottsági névsorában. Több száz tudományos közleménye jelent meg a nemzetközi szakfolyóiratokban. Solymosi Frigyes professzort a legtöbbet hivatkozott magyar kémikusként tartották nyilván.

1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, majd 1990-től az MTA rendes tagja, 1992-től pedig az Európai Akadémia tagja volt. 1993-ban megkapta a kutatóknak adható legnagyobb elismerést, a Széchenyi-díjat. Szeged városa 1999-ben választotta díszpolgárának.

A rendszerváltás után megszaporodtak az egyetemszervezési, tudománypolitikai témákat tárgyaló írásai, de jelentős volt a közéleti publicisztikai tevékenysége is.

A közlemény szerint a szegedi önkormányzat és Botka László polgármester mély megrendüléssel értesült Solymosi Frigyes haláláról. A város saját halottjának tekinti az akadémikust, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről.