Sávkorlátozások lesznek a Dózsa György úton Budapesten

 

Szombattól sávkorlátozások lesznek a Dózsa György úton a Kispest-Angyalföld stratégiai távhővezetékek építése miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

A Dózsa György úton a Kerepesi út felé a Podmaniczky utca és a Benczúr utca között ideiglenesen megszűnik a buszsáv, ezért két sávon haladhat a forgalom. Ezen a szakaszon a Lehel utca felé szintén két szűkített sáv áll majd rendelkezésre – fejtették ki a közleményben.

Hozzátették, a Podmaniczky utcánál a belváros felé és a Hősök terénél a Kós Károly sétány felé csak egy sávon lehet balra kanyarodni. A Városligeti fasor és a Benczúr utca közötti szakaszon pedig a három forgalmi sáv közül az egyik buszsávként funkcionál majd.

A több hónapon át tartó közműépítés jelentősebb korlátozásokkal is jár majd, amelyeket azonban a kisebb forgalmú, nyári iskolaszüneti időszakra időzítenek – ismertették.

A forgalomkorlátozások miatt az ott haladó közösségi közlekedési járatok – a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös és a 230-as busz, valamint a 75-ös és a 79-es trolibusz – menetideje várhatóan megnövekedik. Ezért a BKK kéri, hogy aki teheti, válasszon alternatív útvonalat – olvasható a közleményben.

A BKK a közúti korlátozásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a www.kozut.bkkinfo.hu oldalon, ahol az autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak a fennakadásokról.