Összeütközött két busz a Liszt Ferenc repülőtérnél

 

Kilenc embert vittek kórházba a mentők a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren vasárnap délelőtt történt baleset helyszínéről, jellemzően zúzódásokkal, de több sérült esetében felmerült a csonttörés lehetősége – tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-t.

Győrfi Pál az MTI-nek elmondta: már a repülőtéri mentők elkezdték az elsősegélynyújtást, majd a mentőszolgálat négy egységgel érkezett a helyszínre.

Kilenc embert kellett kórházba vinni, mindannyian felnőttek, különböző nemzetiségűek; életveszélyes sérült és gyerek nem volt a sérültek között – tette hozzá.

Közölte: a sérülteknek jellemzően zúzódásaik vannak, de több embernél felmerült a csonttörés lehetősége. Sérülésük súlyosságát a kórházi röntgenvizsgálatokkal állapítják majd meg. Két fővárosi traumatológiai osztályra, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe, valamint a Merényi Gusztáv kórházba vitték őket.

Délelőtt történt a baleset

A police.hu portálon korábban az volt olvasható, hogy a baleset délelőtt fél tízkor történt a reptér 2B terminálján.

Hardy Mihály, a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI megkeresésére elmondta, a balesetben Malév Ground Handling két busza érintett, amelyek a Wizzair Bukarestből érkező járatáról vitték az utasokat a terminálhoz. Az egyik jármű hátulról hajtott bele az előtte haladóba.