Parragh László Sopron díszpolgára lett

 

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vette át a Sopron díszpolgára címet szombat délután a városban, a hűség napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Parragh László az ünnepség végén a Széchenyi téri Hűségzászlónál a kitüntetettek nevében mondott ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy Sopronban sokan tiszteletet érdemelnek, mert olyan városról van szó, amelynek agglomerációját elcsatolták, és zsáktelepüléssé vált.

A városban napközben hatvanezer ember, éjszaka 120 ezer ember van, de a pontos számot nem lehet tudni. Sopront ettől még működtetni kell, és ez egy nehéz szituáció – hangoztatta, majd úgy folytatta, tisztelet jár a város vezetésének, mert képes arra, hogy kezelje ezeket a nehézségeket.

Tisztelet jár a vállalkozóknak, akik itt dolgoznak, annak ellenére, hogy Ausztriában az egy főre eső bruttó hazai termék a magyar háromszorosa. Tisztelet jár azoknak, akik Sopronban élnek, és tisztelet jár a múlt embereinek is – mondta.

Parragh László elmondta, hogy a kitüntetéssel járó pénzjutalomból egy olyan alapítványt szeretne létrehozni, amellyel a kiváló mesteremberek képzését támogatnák.

Fodor Tamás, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) a Liszt Központban mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta: a soproniak 1921-ben megőrizték Szent István örökségét, magyarságukat, hazájukat, kultúrájukat, népszokásaikat és kereszténységüket, miközben befogadták “a magyar szívű más nemzetiségeket”.

Ma sem más a feladatunk, mint annak idején, magyarnak maradni Európában, ahol ma ismét nagy küzdelmet kell vívni – mondta.