Közvetlenül adna uniós forrásokat az önkormányzatoknak az MSZP

 

Az MSZP szándéka, hogy a következő európai uniós fejlesztési ciklusban több olyan forrás álljon az önkormányzatok rendelkezésére, amelyet közvetlenül hívhatnak le Brüsszelből – mondta Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus kifejtette, az EU támogatásai sok önkormányzatnál elérték a céljukat, de vannak olyan példák is, ahol a fejlesztési források a központi hatalom érdekit, illetve „egyes oligarchák” gazdagodását szolgálták.

Az MSZP ezért a jelenleginél több olyan uniós alapot követel, amelyet az önkormányzatok közvetlenül megpályázhatnak például helyi egészségügyi, oktatási, közlekedési, illetve környezetvédelmi programjaik megvalósítására. Így a polgármesterek és a képviselő-testületek is nagyobb döntési szabadságot kapnának, függetlenül attól, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki kötődésűek – tette hozzá.


Ujhelyi István közölte továbbá, hogy  „Te mire költenéd az európai uniós forrásokat?” címmel internetes felmérést indít a különböző településtípusokon élők fejlesztési igényeinek feltérképezésére.

Csőzik László, Érd ellenzéki polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón elmondta, településükön az utak mindössze harmada aszfaltozott, ezért a helybéliek feltehetően elsősorban a közlekedési infrastruktúra fejlesztését várják el.

Emellett a kötöttpályás közlekedés lehetőségeit is bővíteni kell az ingázás megkönnyítéséért, továbbá egy bérlakás-építési program beindítása is szükséges lenne a fiatalok és a szociális szempontból lemaradók támogatására - fejtette ki az MSZP által is támogatott polgármesterjelölt.