A gyermek a jövő közösségeinek az alapja

 

A gyermek a jövő közösségeinek alapja, a magyar jövőt azok a gyerekek és az ő gyermekeik fogják alakítani akiket ma vállalnak a szüleik – mondta az MTI-nek az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Veresegyházán szombaton.

Cikkünk frissült.

Novák Katalin az Északpesti Református Egyházmegye családi napján arról beszélt, hogy mit jelentenek a keresztény értékek egy család mindennapjaiban, milyen hálát érezhetnek a szülők, amikor gyermeket vállalnak és családot alapítanak.

„A hála érzete természetes módon tölt el minden családot, ahova gyermek születik, de a keresztények ezen túl a gyermeket a Gondviselés ajándékának is tekintik” – fűzte hozzá az államtitkár.

Az államtitkár szerint a keresztény szabadság a keresztény ember számára arról szól, hogy azt tegye, amit szeretne, hogy mások tegyenek vele. Ez a keresztény szabadság kell akkor is, amikor gyermeket vállalunk, vagy családot alapítunk – mondta.

Hozzátette, hogy a család alapja az egymás iránti tisztelet, ami elvezet oda, hogy az emberek összekössék az életüket és ebből fakad az is, hogy gyermekeket vállaljanak. Mindez az az alázat, amellyel sok lemondást is vállal az aki családot alapít, hiszen a gyermeknevelés  lemondással is jár – mondta Novák Katalin.

Kormányzati feladat annak elősegítése, senki se érezze magát azért hátrányban, mert családot alapít és gyermeket vállal. Legalább ugyanolyan feltételeket szeretne a kormány biztosítani a családban gyermeket nevelők számára, mint amilyen lehetőségekkel azok rendelkeznek, akik nem vállalnak gyermeket – fűzte hozzá Novák Katalin.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány azt szeretné, ha minden vágyott, tervezett gyermek megszülethetne, mert a magyar jövőt a ma születő gyermekek és az ő gyermekeik fogják alakítani. Nem mindegy, hogy néhány száz év múltán meg tud-e maradni olyan keresztény közösségnek a magyarság, mint jelenleg – mondta Novák Katalin.