Az MSZP a MÁV elnökének távozását sürgeti

 

Komjáthi Imre pénteken, Budapesten, a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcában tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a MÁV gyakorlatilag összeomlott, Homolya Róbert nem tudja kezelni a munkaerőhiányt, a biztonsági kockázatokat, és nem tudja elérni, hogy a MÁV megfeleljen saját etikai kódexének.

Elmondta, ahogy az elmúlt hónapokban immár sokadszor, ezen a reggelen is majdnem tragédia történt, amikor Pécel és Rákos között néhány méterrel egymással szemben állt meg két vonat.

Kifogásolta a Hatvan-Budapest vasútvonal felújítása miatti autóbuszos vonatpótlást, amely a Verseny utcából indul. Elmondta, az utasoknak macskaköves járdán kell végighúzni bőröndjeiket, a megállóban pedig olyan kicsi tető van, hogy az alatt nem fér el egy Intercity összes utasa.

Komjáthi Imre szerint Homolya Róbert azzal sem tud mit kezdeni, hogy a létszámhiány miatt egy éjszakai pénztáros betegsége esetén bezárnak a jegypénztárak, hogy a Nyugati pályaudvaron az automaták sem működtek, hogy a Kelenföldi pályaudvaron középkori higiéniai állapotok uralkodnak.

Rámutatott, hogy a MÁV etikai kódexe szerint elvárás, hogy az utasok, az ügyfelek, a lehető legmagasabb színvonalú kiszolgálásban részesüljenek.

Az ellenzéki politikus azt mondta, a MÁV vezetőjén nincs nyomás a kormány részéről, mert az Orbán Viktor által teremtett cselédországban élünk és a cselédeknek jó ez a lepukkant MÁV is. Hangsúlyozta, a magyar dolgozók többet érdemelnek. Hozzátette: vállalja a felelősséget Homolya Róbert, távozzon, álljon be jegykezelőnek vagy váltókezelőnek, azokból úgyis hiány van.