Ellenzéki összefogás: Őszinte beszédre és reális programra van szüksége Nyíregyházának

 

Őszinte beszédre, reális programra, felelős tettekre és emberséges politikára van szüksége Nyíregyházának – hangoztatta az ellenzéki pártok és civil szervezetek alkotta Szövetségben Nyíregyházért elnevezés tömörülés polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón szerdán a nyírségi megyeszékhelyen.

A DK, a Függetlenek Egyesülete, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, valamint több civil szervezet által támogatott Jeszenszki András elmondta, a szövetség békés, nyugodt és élhető Nyíregyházát szeretne létrehozni, ahol az emberek nyíltak és barátságosak.

Az MSZP nyíregyházi szervezetének elnöki tisztségét betöltő önkormányzati képviselő arról beszélt, büszkék azokra a sikerekre, amit a nyíregyháziak az elmúlt évtizedekben elértek, céljuk pedig az, hogy további minőségi munkahelyek megteremtésével a bér minőségi munkahelyek megteremtésével a bérek ek is növekedjenek a városban.


Az ellenzéki szövetség győzelme esetén önkormányzati rendészetet állítana fel, a stadionokra fordítandó milliárdokat egészségügyi fejlesztésekre hasznosítanák, megteremtenék a szabad sajtót, a bevezetendő nyílt és tiszta közbeszerzési folyamatokkal pedig végleg eltörölnék a korrupció valamennyi formáját a városban – sorolta az ellenzéki politikus.

Jeszenszki András megjegyezte, a szövetség képviselőjelöltjei ötezer nyíregyházi véleményét megkérdezve Nyíregyháza minden utcájáról „problématérképet” készítettek, emellett meghirdették a 43 innovatív javaslat Nyíregyháza jövőjéért, valamint a Szövetségünk ajánlata elnevezésű programjaikat, amelyeket a következő hetekben lakossági fórumsorozaton keresztül ismertetnének meg a helyiekkel.