A DK megakadályozná, hogy Brüsszel pénzt adjon Magyarországnak a határvédelemre

 

Nem fogja hagyni a Demokratikus Koalíció, hogy az Európai Unió megtérítse a magyar határvédelmi költségeket. A párt szóvivője kiállt Dobrev Klára két héttel ezelőtti kijelentése mellett, mely szerint nem támogatja, hogy Brüsszel pénzt adjon Magyarországnak a határvédelemre. A kormánypártok korábban úgy reagáltak: Gyurcsány Ferencék megint egyértelművé tették, hogy beengednék a migránsokat – hangzott el az M1-en.

Naponta több ezer migráns lépte át illegálisan 2015 nyarán a magyar határt. A bevándorlási válság csúcspontján, csaknem négyszázezer migráns érkezett Magyarországra. A kormány ekkor úgy döntött, hogy kiépíti a műszaki határzárat. 2015 októberére elkészült a kerítés a szerb és a horvát szakaszon. Ezután egyik napról a másikra drasztikusan csökkentek az illegális határátlépések. Ugyanakkor azóta is folyamatosak a próbálkozások a kerítéssel védett szakaszokon is.

Dobrev Klára az Európai Parlamentben nem támogatja, hogy Brüsszel pénzt adjon Magyarországnak a határvédelemre. Gyurcsány Ferenc felesége azután beszélt erről, hogy augusztus végén kiderült: az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a magyar határvédelmi költségek alig több mint egyszázalékát téríti meg.

A Demokratikus Koalíció szóvivője, Barkóczi Balázs hétfőn leszögezte, hogy az álláspontjuk nem változott.

A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc a kezdetektől tiltakozott a magyar határkerítés ellen, és azt hangoztatta, hogy Magyarország jól jár a migránsokkal. Néhány napja pedig már arról beszélt, hogy igazából nincs szükség a határzárra, mert már nincs is bevándorlási válság.

A kormánypártok korábban úgy reagáltak: Gyurcsány Ferencék megint egyértelművé tették, hogy lebontanák a kerítést és beengednék a migránsokat.

A címlapfotó illusztráció.