Adathalászattal vádolja Karácsonyékat Puzsér, szerintük ez vádaskodás

 

Kamerák előtt vitatkozott össze Puzsér Róbert és a párbeszédes Barabás Richárd, Karácsony Gergely pártjának szóvivője. Puzsér Róbert eredetileg arról tartott sajtótájékoztatót, hogy szerinte Karácsony Gergelyék szükségtelenül sok ajánlóívet vettek fel, szerinte azért, hogy minél több aláíró adatait szerezzék meg. A Párbeszéd szerint ez vádaskodás – hangzott el az M1 Híradójában.

Ajánlásgyűjtésnek álcázott adathalászatot folytat Karácsony Gergely – ezt mondta Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt. Arról beszélt, hogy riválisa annyi ajánlóívet vett fel, amelyeken akár a szükséges aláírások 14-szeresét is össze lehetne gyűjteni. Puzsér Róbert szerint Karácsony Gergely célja, hogy

megszerezze az ellenzéki választók adatait.

Ezért panaszt tettek a választási bizottságnál.


Puzsér Róbert sajtótájékoztatóján váratlanul megjelent Karácsony Gergely kampánycsapatának több tagja is. Barabás Richárd, aki a Párbeszéd szóvivője, vádaskodásnak nevezte a publicista által elmondottakat. Ezután percekig tartó vita kezdődött kettejük között.

Puzsér Róbert szerint a fénymásolt íveken Karácsony Gergelyék – törvénytelenül – megőrizhetik az adatokat. Barabás Richárd szerint viszont biztonsági tartalékként vették fel az íveket, és mindent jogszerűen csinálnak.

A Párbeszéd szóvivője ezt követően az előválasztásra terelte a szót. Barabás Richárd ezután már az újságírók felé fordulva azt mondta: furcsának tartja, hogy Puzsér Róbert az ellenzék közös jelöltjével foglalkozik.

Puzsér Róbert ezután megismételte korábban már hangoztatott véleményét, amely szerint

Karácsony Gergely egy notórius hazudozó.

Később a Párbeszéd közleményben is reagált. Azt üzenték Puzsér Róbertnek, hogy „először higgadjon le, aztán mélyedjen el a választási eljárás szabályaiban”. Azok alapján járnak el ők is. Hozzáteszik, hogy szerintük bár Puzsér Róbert megtehette volna, nem indult az előválasztáson, a frusztrációján pedig – mint fogalmaznak – nem tudnak segíteni.

Puzsér Róbert egyébként megerősítette, hogy nem fog visszalépni, kivéve, ha lesz egy olyan jelölt, akinek a javára Karácsony Gergely is visszalép.