Versenyelőnyük van a kormánypárti jelölteknek

 

Komoly versenyelőnyben vannak a Fidesz-KDNP jelöltjei az önkormányzati választás előtt, hiszen a legtöbb településen sikeres városvezetést tudnak már maguk mögött – mondta Deák Dániel, a XXI. Századi Intézet vezető elemzője szombaton az M1 aktuális csatornán.

Az önkormányzati választásokon is fontos a pártreferencia, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az aktuális polgármesterek, illetve egyéni képviselők sokkal nagyobb támogatottságnak örvendenek, mint a pártok – közölte a szakértő.

Hozzátette, a kutatások szerint a választópolgárok összességében elégedettek a kormány és a kormánypártok vezette helyi önkormányzatok tevékenységével, ami nagy valószínűséggel a választási eredményekben is megmutatkozik majd.

Budapesten is azt látjuk, hogy a jelenlegi főpolgármester, Tarlós István támogatottsága jóval nagyobb az ellenzéki pártok népszerűségénél – jegyezte meg Deák Dániel.