„Akcióhősöket” indít az ellenzék, nem tapasztalt polgármestereket

 

Szombaton hivatalosan is elkezdődött az októberi önkormányzati választás kampánya. Farkas Örs politikai elemző úgy vélte, a nagy különbség a kormánypártok és az ellenzéki pártok között, hogy míg a kormánypártoknál tapasztalt polgármesterek indulnak a választáson, addig az ellenzékieknél „akcióhősök", akik megpróbálják összefogni az ellenzéket.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje ellenzéki politikusok társaságában sajtótájékoztatóra érkezik Budapesten, a Szabadság híd pesti hídfőjénél (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Farkas Örs szerint az önkormányzati választások érdekessége, hogy bár még csak most kezdődött el hivatalosan a kampányidőszak, az elmúlt nyolc hónapot az ellenzék „castingja” határozta meg, és Magyarország igazából már 2017 vége óta kampányidőszakban van.

„Jelenleg tisztában vagyunk azzal, hogy melyik pártnak mekkora nagyjából a támogatottsága, hiszen nemrég voltak az európai-parlamenti választások, így ebből következtetni lehet az önkormányzati választások eredményére” – fogalmazott az M1 Ma este című műsorában.

Farkas Örs szerint Gyurcsány Ferenc kijelentése  miszerint az önkormányzati választások egy mérföldkő a Fidesz megbuktatásához – helytálló lehet, viszont úgy nagyon nehéz ezt a feladatot teljesíteni, hogy ez zsinórban a 13. év 2006 óta, amikor Gyurcsány és pártja nem jut felelősségteljes pozícióba, így nem tudják befolyásolni a közvéleményt, meghatározni a politikai közbeszéd fontosabb témáit és csak a magyar politikai helyzet után futnak.


A politikai elemző szerint a mostani azért is egy fontos választás, mert ha most nem tud az ellenzék komoly eredményeket felmutatni, akkor a következő 2022-es választás könnyen lehet, hogy már csak

az életben maradásról fog szólni számukra.

Szombaton kezdődött el az ajánlások gyűjtése, és már több olyan kerület van Budapesten, ahol a fideszes és a KDNP-s jelöltek az összes ajánlást összegyűjtötték, több kerületben pedig hivatalosan is jelöltté nyilvánította az indulókat a bizottság.

Ezzel szemben az ellenzéki pártok még csak keresik a támogatóikat. Érdekes, hogy Józsefvárost és Ferencvárost az ellenzékiek „billegő” kerületekként tartják számon, ezzel szemben láthatóan az itt élők erősen a kormánypártokat támogatják, állapította meg Farkas Örs.

Szerinte az ellenzék erőssége az lehet, hogyha

félreteszik nézeteltéréseiket a következő ötven napban és együttműködnek.

A választók  mivel folyamatos kampányidőszakban élünk   tisztában vannak azzal, hogy az ellenzék mit gondol az országról és egy adott település jövőjéről, így a választási eredmény nem a pártok erőforrásaitól függ. Ez a bizonyos kampány viszont nem a pártok terveiről és politikai elképzeléseiről szól, hanem a jelöltekről, az egyes személyekről, mutatott rá a szakértő.

Farkas Örs úgy vélte, a nagy különbség a kormánypártok és az ellenzéki pártok között, hogy míg a kormánypártoknál tapasztalt polgármesterek indulnak a választáson, addig az ellenzékieknél „akcióhősök”, akik megpróbálják összefogni az ellenzéket.