Origo: Karácsony Gergely csődbe vitte Zuglót

 

Mindössze egy kétmilliárdos hitelkeretnek köszönhető, hogy Zugló még működőképes- ezt Karácsony Gergely jegyzője mondta tavaly decemberben, egy most nyilvánosságra került jegyzőkönyv tanúsága szerint. Papp Imre, aki korábban a Gyurcsány kormányban is dolgozott, élesen bírálta a kerület gazdasági helyzetét. Szerinte például: Zugló költségvetése működésképtelen, fejlesztések nincsenek, bevétel pedig csak papíron létezik. Karácsony Gergely sajtófőnökén keresztül cáfolta a híreket. A kerület alpolgármestere szerint viszont Zugló költségvetési vészhelyzetben van – közölte az M1 Híradó.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje beszél a csepeli ellenzéki polgármesterjelöltet, Erdősi Évát bemutató sajtótájékoztatón a XXI. kerületi Görgey Artúr téren  (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Zugló valójában 2 milliárdos hitelből él, ami egyfajta védőpajzsként lehetővé teszi, hogy a kerület hónapról -hónapra életben maradhasson- ez a megállapítás Zugló jegyzőjének szájából hangzott el tavaly decemberben. Az önkormányzat bizottsági ülésén készült jegyzőkönyvet az Origo hozta nyilvánosságra.

Karácsony Gergely jegyzője szerint a XIV. kerület költségvetése abszurd: papíron hiába áll rendelkezésre 30 milliárd forint, ez a bevétel a gyakorlatban nem létezik. Nincsenek fejlesztések, az önkormányzat a pénzt szinte kizárólag működtetésre költi.

Papp Imre szerint az is kész csoda, hogy

a zuglói költségvetés egyáltalán még működőképes.

Az Origo Karácsony Gergely jegyzőjéről egyébként megjegyzi: korábban a Gyurcsány – kormány államtitkára volt, így nehezen fogható rá, hogy az ellenzék főpolgármester-jelöltjének, Karácsony Gergelynek lenne az ellenfele.

Ennek ellenére a jegyzőkönyv tanúsága szerint Papp Imre keményen bírálta a Karácsony Gergely vezette önkormányzatot.

Úgy vélte: Zugló mindenről és mindenkitől iszonyatosan le van maradva, és még egy Alföldi középvárosban is különb az egészségügy, az óvoda vagy a bölcsőde mint Zuglóban.

Karácsony Gergely hivatala cáfolta a híreket. A Polgármesteri hivatal szerint nem volt, nincs és nem is lesz csődben a zuglói önkormányzat.

A kerület fideszes alpolgármestere szerint csődbe eddig ugyan valóban nem került az önkormányzat, de csak azon az áron, hogy szinte minden fejlesztés meghiúsult. Rozgonyi Zoltán úgy fogalmazott: Zugló költségvetési vészhelyzetbe került, és

idő kérdése hogy összeomoljon.

A fejlesztések elmaradása eredményezte azt, hogy ideig-óráig még egyensúlyban lehet tartani a költségvetést, azonban abban a pillanatban, amikor valamilyen fejlesztésre költenünk kell akkor a költségvetés egyensúlya felbomlik. Ezt a 2019-es költségvetésben úgy kívánták ellensúlyozni hogy 3 milliárd forint értékben Zugló vagyonának értékesítését tervezték, mely az utolsó vagyonunk , tartalékaink felélését jelentette volna – mondta Rozgonyi Zoltán Zugló alpolgármestere.

Közben Karácsony Gergely már egyáltalán nem is válaszol a kerületet gazdálkodását és szerződéseit firtató kérdésekre.

Az ellenzék főpolgármester-jelöltje legutóbb akkor gurult dühbe, amikor újságírók a zavaros parkolási szerződésekről kérdezték – közölte az M1 Híradó.