Ingatag az ellenzéki egység több településen

 

Pécs, Vác, Csepel – egy nap, három város, ahol távolinak vagy már teljesen kizártnak tűnik az ellenzéki összefogás. Pécsen az LMP bejelentette, hogy biztosan saját jelöltet indítanak. Csepelen hétfőig adott határidőt az MSZP a Momentumnak, hogy beálljon az alpolgármester-jelöltjük mögé, de a Momentum elnöke vasárnap jelezte, hogy ez nem fog megtörténni. Vácon pedig rövid ideig örülhetett a magát összellenzékinek nevező jelölt, több párt helyi szervezete is kihátrált mögüle – közölte az M1 Híradója.

Fekete-Győr András pártja csütörtökön jelentette be, hogy nem hajlandók együtt politizálni Szenteczky Jánossal, aki sajtóhírek szerint alpolgármesteri széket kaphatna, ha az ellenzék nyerne a kerületben. Csakhogy a szocialista politikust korábban első fokon hűtlen kezelésért, jogerősen pedig rágalmazásért is elítélték. A Momentum emiatt jelezte, hogy “amennyiben az MSZP-nek a helyi kiskirályok etetése a legfontosabb”, akkor elzárkóznak az együttműködéstől.

Molnár Zsolt az MSZP budapesti elnöke pénteken elhamarkodottnak nevezte a bejegyzést és hétfőig adott időt a Momentumnak. A szocialisták ultimátuma viszont úgy tűnik, nem érdekli a pártot. Fekete-Győr András azt mondta: saját jelöltet nem indítanak, de amíg Szenteczky János és más korrupt múltú MSZP-sek is részt vesznek az összefogásban, addig ők nem kérnek az együttműködésből.


„Vele szemben jogerős bírósági ítélet is van, illetve több eljárás is folyamatban van, ez egy olyan vörös vonal a Momentumban, amit nem léptünk át, úgyhogy mi ebből kiléptünk” – mondta Fekete-Győr András.

És Vácon is hiába dolgoztak az összefogásért a pártok. Bár a közös jelöltnek kikiáltott Matkovich Ilona pénteken arról győzködte az újságírókat, hogy minden párt őt támogatja, alig egy mondattal később elismerte, hogy az MSZP nem véletlenül nem jelent meg a sajtótájékoztatón.

„Az MSZP-vel még tárgyalások zajlanak, úgyhogy még egy pici türelmet kérünk. Mindenesetre reméljük, hogy a velünk szimpatizáló MSZP-választók ránk fognak szavazni, de nagyon bízom benne, hogy napokon belül az MSZP-vel való probléma is meg fog oldódni” – mondta a polgármesterjelölt.

Ám míg Matckovich Ilona békülne, addig az MSZP helyi elnöke a Váconline-nak nyilatkozva arról beszélt, hogy teljesen esélytelennek tartják a jelöltet. Matkovich ráadásul a helyi DK-nak sem tetszik. Gyurcsány Ferenc pártjának váci elnöke a korábbi újságíró indulása miatt ki is lépett a pártból.

Vasárnapra az is biztossá vált, hogy Pécsett sem lesz teljes az ellenzéki összefogás, az LMP ugyanis saját jelöltet indít a városban. Keresztes László Lóránt leköszönő társelnök a Facebookon jelentette be, hogy a többi párt közös jelöltje, Péterffy Attila helyett Kóbor József biofizikust támogatják.

Az LMP lépése nem előzmény nélküli: a pártok már június végén nélkülük jelentették be, hogy az ellenzék Péterffy Attila mögé sorakozik fel.

Keresztes László Lóránt akkor arról beszélt az Azonnalinak, hogy az MSZP, a Momentum, a Jobbik és a DK nem tartotta magát az egyezséghez. Mint fogalmazott:„Konkrétan annyiszor vágott át minket a baloldal, ahányszor megállapodtunk velük valamiben”.