A Jobbik félretette a régi elveket, hogy együttműködhessen Gyurcsány pártjával

 

A Jobbik szerint az ellenzéki összefogás érdekében félre kellett tenni a régi sérelmeket, ezért is döntöttek úgy, hogy a XVII. kerületben az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenc pártjával is együttműködnek. A jelenlegi megállapodás szerint a városrészben a DK polgármesterjelöltje mögött sorakozik fel a többi ellenzéki párt. Ugyanakkor több olyan fővárosi kerület is van, ahol éppen a Jobbik miatt borulhat az együttműködés – közölte az M1 Híradója.

A Momentum, az LMP, a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd és a DK tagjai a kerület közös ellenzéki polgármester- és képviselőjelöltjeit akarták bemutatni Rákoskeresztúron. A politikusok azonban a sajtótájékoztatóra láthatóan nehezen rendeződtek össze. A nehézségek leküzdése után csak hosszú percek alatt sikerült elkezdeniük a beszédeket.

A Momentumos Buzinkay György azt hangoztatta, hogy a következő két és fél hónapban „föl fogják szántani a kerületet.”


A Jobbik budapesti elnöke is történelmi pillanatnak nevezte az együttműködést. Bencsik János ugyanakkor azt mondta, hogy az összefogáshoz félre kellett tenni a régi elveket, ezért is döntöttek úgy, hogy a XVII. kerületben az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenc pártjával is együttműködnek.

Csakhogy eddig több kerületben is éppen a Jobbik miatt borulhat az együttműködés. Lipótvárost például elvileg az MSZP-s Tüttő Katának ígérték a pártok, az egyeztetett ellenzéki polgármesterjelölt ellen azonban a Liberálisok és a Jobbik is saját indulót állított.

Hasonlóan alakul a helyzet a VII. kerületben is, ahol az Origo információi szerint komoly ellenzéki háborúskodás alakult ki. Erzsébetvárosban az ellenzék közös polgármesterjelöltje, a DK-s Niedermüller Péter szögezte le egy lapinterjúban, hogy nem lehet szövetkezni a Jobbikkal.

A DK-s Gy. Németh Erzsébet M1-nek adott válaszából viszont úgy tűnik, a DK még nem döntötte el, hogy a párttal hol lehet és hol nem lehet együttműködni. A XVII. kerület közös ellenzéki polgármesterjelöltje arra hivatkozott, hogy a kerület sajátosságai határozzák meg a Jobbikkal való koordinációt.

A Demokratikus Koalíció Jobbikhoz való viszonya nemcsak a fővárosban kérdéses. Ózdon például, bő egy héttel azután, hogy Gyurcsány Ferenc pártja más ellenzéki pártokkal együtt támogatásáról biztosította Ózd jobbikos polgármesterét, végül mégis kihátrált Janiczak Dávid mögül. A DK szerint Janiczak Dávid korábbi megnyilvánulásai miatt vállalhatatlan.