Visszahívták az MSZP alelnöki tisztségéből Szanyi Tibort

 

Visszahívta MSZP-alelnöki tisztségéből a párt országos etikai és egyeztető bizottsága Szanyi Tibort – közölte a szocialista párt kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a hétfőn meghozott döntés jogerős.

(Fotó: MTI Fotó: Kovács Attila)

(Fotó: MTI/Kovács Attila)

Szanyi Tibor – aki az MSZP–Párbeszéd európai parlamenti (EP-) listájának harmadik helyén állt, és nem szerzett újból mandátumot – az EP-választás után többször is élesen bírálta a pártvezetést nyilvánosan, illetve nyilvánosságra került levelében.

Június végén az MSZP elnöksége fel is függesztette a volt EP-képviselő párttagságát a fegyelmi eljárás idejére.

Sajtóhírek szerint a fegyelmi eljárás múlt héten megrovással zárult, de a döntés ellen az MSZP elnöksége súlyosbításért fellebbezett az országos etikai és egyeztető bizottsághoz, amely végül visszahívta tisztségéből a politikust. Az alapszabály szerint fegyelmi vétség esetén ennél csak eggyel szigorúbb büntetés van, a kizárás.

Szanyi Tibor – aki 2018 óta volt alelnök – az előző héten a Munkások Újságjában is azon véleményét hangoztatta a pártvezetésről, miszerint „a mai vezetői magatartás csupán a még elérhető egy-két önkormányzati pozíció bezsákolására, illetve a még meglévő maradék pártvagyonra koncentrál”.