Az MSZP és a Párbeszéd is bírálta a jövő évi költségvetést

 

A Párbeszéd szerint a Fidesz cserbenhagyta a budapestieket, az MSZP pedig a lemaradás büdzséjének nevezte.

A Fidesz a saját hatalmi és gazdasági érdekei miatt cserbenhagyta a budapestieket – értékelte a jövő évi, pénteken elfogadott költségvetést Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa.

A képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, a büdzsé elfogadásakor a kormánypárti politikusok leszavazták a Párbeszéd módosító javaslatait, amelyek Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt Budapest-programján alapultak, és a lakhatásról, a közlekedésfejlesztésről, a fővárosi zöldterületek bővítéséről és a kultúra támogatásáról szóltak.


Közölte, levelet írnak Tarlós István főpolgármesternek, amiben megkérdezik, egyetért-e azzal, hogy Budapestnek szüksége van a lakhatás és a kultúra támogatására, a közlekedés fejlesztésére és a zöld területek arányának növelésére. Szorgalmazta, a főpolgármester tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az önkormányzati választás előtt száz nappal már ne lehessen nagyobb értékű közbeszerzéseket kötni és ne lehessen „elherdálni” Budapest vagyonát.

A sajtótájékoztatón részt vett Mellár Tamás képviselő is, aki bejelentette, miután Áder János köztársasági elnök aláírta a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek elvételéről szóló javaslatot, az Alkotmánybírósághoz fordulnak. A beadványt, amit eddig hatvan képviselő látott el kézjegyével, hétfőn fogják benyújtani – mondta.

MSZP: ez a lemaradás büdzséje

A lemaradás büdzséjének nevezte a pénteken elfogadott jövő évi költségvetést az MSZP országgyűlési képviselője, Korózs Lajos, aki sajtótájékoztatóján kijelentette: az ország minden gazdasági mutatót tekintve elmarad a szomszédos országoktól.

A nyugdíjasok még inkább leszakadnak a társadalomtól, hiszen a kormány 8,5 százalékos nettó béremelkedéssel számol, míg a nyugdíjakat csak 2,8 százalékkal növeli – folytatta. Szerinte jövőre a vásárlóerőt nézve még a romániai átlagnyugdíj is meghaladja majd a magyarországit, holott az néhány éve még lényegesen alacsonyabb volt.

Az MSZP ezért változtatna a nyugdíjemelés számításán: nem csupán az infláció mértékét, hanem a gazdasági növekedést is figyelembe vennék, első lépésben pedig felzárkóztatnák a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat – mondta.

A szocialisták emellett sávosan állapítanák meg a nyugdíjprémiumot: az átlag alatti nyugdíjban részesülők magasabb összeget kapnának, 400 ezer forint feletti járadék esetében viszont nem fizetnének nyugdíjprémiumot.

Korózs Lajos kijelentette azt is, probléma van a munkavállalói jogok érvényesülésével. „Az nem járja, hogy a Suzuki minden magyar jogszabályt felrúg” – fogalmazott, és kifogásolta, hogy a multinacionális vállalat elbocsátotta a szakszervezetet alapító munkavállalóját.

Azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök a stratégiai megállapodásokkal „kilóra adta el a munkásokat”.