Az ellenzék szerint leváltható a Fidesz Óbudán

 

Óbudának önálló politikára van szüksége, készen állunk arra, hogy leváltsuk a Fideszt – mondta Kiss László, az MSZP, a DK, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP közös III. kerületi polgármesterjelöltje budapesti sajtótájékoztatóján, pénteken.

Kiss László azt mondta, Óbudán eddig csak a Fidesz felső vezetésének akarata érvényesült még a helyi fideszes elittel szemben is. Az ellenzék most készen áll arra, hogy megszabadítsa a városrészt a Fidesztől – hangoztatta.

Az a cél, hogy a kerületben ne a fideszes oligarchák pénzügyi érdekei, hanem a kerületi lakosok számítsanak, amikor például a Hajógyári-szigetről vagy a római-parti mobil gátról van szó – tette hozzá az ellenzéki politikus.


Kiss László azt ígérte: megválasztása esetén lesz a városrésznek új gyermekrendelője és két év alatt 100 vagy akár 200 új szociális bérlakása. A kerület ügyeinek intézése pedig átlátható lesz, nem a háttéralkuk fognak dönteni – tette hozzá.

Az ellenzéki összefogás Óbudán készen áll arra, hogy leváltsa a Fideszt – hangoztatta a III. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje.