Folytatják a magyar kormánypárti képviselők elleni kampányt a magyar ellenzéki képviselők az EP-ben

 

Kedd este előbb a Momentum, szerdán pedig az MSZP-s Ujhelyi István és Gyurcsány Ferenc pártja is azt közölte, hogy azok a frakciók, amelyekben ők ülnek, biztosan nem támogatják a fideszes politikusok kinevezését a szakbizottságokban. Több ellenzéki képviselő büszkén azt is hozzátette, hogy főszerepet vállaltak a fideszesek elleni döntésben. A kormány szerint felháborító és példátlan, amit a magyar ellenzék művel – közölte az M1.

Az Európai Szocialisták és Demokraták frakciója elsöprő többséggel megszavazta, hogy a szerdai szavazásokon nem fogja támogatni a Fideszes jelölteket a szakbizottságok alelnöki posztjaira, szerda délelőtt tett közzé erről bejegyzést az MSZP egyetlen mandátumát elnyert képviselője, Ujhelyi István.

A frakciónk vétózza a fideszes jelöltek EP-bizottsági kinevezéseit – ezt írta ki Donáth Anna a közösségi oldalára. A Momentum európai parlamenti képviselője úgy folytatta, „az EP liberális frakciója, részben a momentumos képviselők felszólalásainak hatására jutott erre a döntésre.”

Megpróbálták megfúrni Járóka Lívia megválasztását

Múlt csütörtökön az európai parlamenti alelnökök megválasztásánál a magyar baloldali ellenzéki képviselők megpróbálták megfúrni a fideszes Járóka Lívia megválasztását, sikertelenül.

Meg sem szavazta Járóka Lívia alelnökségét – ezt nyilatkozta Gyurcsány Ferenc felesége az ATV-n. Tette ezt úgy Dobrev Klára, hogy közben ő a néppárti szavazatokkal lett az EP alelnöke. Nem járt sikerrel a bevándorláspárti ellenzék, hogy megakadályozza fideszes EP-képviselők bizottsági alelnökké választását – nyilatkozta Hidvéghi Balázs az M1-nek.

A kormánypárti európai parlamenti képviselő azt mondta, két fontos bizottságban, a biztonságpolitikaiban Gál Kingát, a költségvetési-ellenőrzési bizottságban pedig Deutsch Tamást alelnökké választották. Hozzátette, további bizottságokban pedig elhalasztották a döntést. Az ellenzék viselkedéséről szólva kifejtette, az EP írott és íratlan szabályaival mentek szembe.

Azért áskálódtak, hogy ne szavazzák meg a kormánypártok EP-képviselőit több bizottság alelnökének

Gyurcsány Ferencék, a szocialisták, és a momentumos képviselők bevallottan azért áskálódtak, hogy ne szavazzák meg a kormánypártok EP-képviselőit több európai parlamenti bizottság alelnökének – mondta Hollik István. A kormányszóvivő hozzátette, ugyanakkor egyértelmű magyar érdek, hogy minél több európai parlamenti bizottságban legyenek magyar tisztségviselők.

Ezzel a lépéssel azonban a bevándorláspárti magyar ellenzék teljesen szembe megy a magyar emberek akaratával és a magyar nemzeti érdekkel is. A politikus emlékeztetett, a májusi EP-választáson a magyar emberek rekord részvétel mellett úgy határoztak, hogy döntő részben kormánypárti képviselőket bíznak meg Magyarország európai parlamenti képviseletével.

A magyar emberek döntése az, hogy a Magyarországnak járó 21 európai parlamenti mandátumból, 13-at a Fidesz és a KDNP képviselői kaptak meg, míg az ellenzéki pártok ennek csak a töredékét. A kormánypárti képviselők ennek köszönhetően kaptak jelölést a néppárttól, az európai parlamenti bizottsági alelnöki tisztségekre, szám szerint ötöt. Öt ilyen jelölés érkezett a néppárttól, és ez által a magyar emberek képviseletét ott el tudnák látni a Fidesz és KDNP képviselői – mondta Hollik István, kormányszóvivő.

Az ellenzék lépéséről szólva hangsúlyozta: ilyenre nem volt példa sem Magyarország, sem más államok történetében. Egyúttal közölte, a kormánypártok képviselői részt vesznek az érintett bizottságok munkájában, ahogy képviselői esküjük ezt megkívánja.