Elmérgesedett az ellenzéki pártok közti vita Ferencvárosban

 

Elmérgesedett az ellenzéki pártok közötti vita Ferencvárosban. Hetek óta nem tudnak megegyezni egy közös jelöltben, ezért az LMP nem várt tovább, és bemutatta a saját támogatottját. Kiállt mellette Ferencváros volt polgármestere és a Kétfarkú Kutyapárt is. Baranyi Krisztina jelenlegi képviselőt ugyanakkor a DK, az MSZP, a Jobbik és a Momentum sem támogatja – közölte az M1 Híradója.

A legalkalmasabb és a legesélyesebb jelölt Baranyi Krisztina Ferencvárosban – ezt mondta az LMP-s Csárdi Antal, egyúttal közölte, hogy pártja a független képviselőt támogatja az őszi polgármester-választáson. És ezt javasolta a többi pártnak is.

Az LMP-n kívül eddig azonban csak a Kétfarkú Kutyapárt állt be Baranyi Krisztina mögé. Közleményükben az elért eredményeiért méltatták a képviselőt. Felidézték azt is, hogy dolgoztak már együtt vele. Azt írták,

sikerült például vécépapírt csempészniük közösen egy kórházba még egy éve.

A képviselőt ugyanakkor a DK, az MSZP, a Jobbik és a Momentum sem támogatja. Ők ugyanis a másik független jelölt, Jancsó Andrea mögé sorakoztak fel.

Ferencváros volt polgármestere nem örül a jelenlegi helyzetnek. Gegesy Ferenc emlékeztetett rá, hogy az előválasztást megnyerő Karácsony Gergely is Baranyi Krisztinát támogatja.

Baranyi Krisztina azt mondta: a IX. kerületben – a megállapodás szerint – a Párbeszéd nevezhet meg polgármester-jelöltet, ezért nem érti, hogy a többi párt, így például a Momentum miért borítaná a megállapodást.

A Momentum elnöke viszont azt mondta: nehéz együtt dolgozni Baranyi Krisztinával és szerinte

ezt a többi párt is így látja.

Baranyi Krisztina erre úgy reagált, hogy az elmúlt években több párt képviselőjével is dolgozott együtt, ezért nem tudja értelmezni a kijelentést. Hozzátette: hogyha Jancsó Andrea is hivatalossá teszi az indulását, akkor egy előválasztást kell tartani, hogy kiderüljön melyikük az alkalmasabb jelölt.

Közben a csütörtökön tartott sajtótájékoztató miatt

két LMP-s politikus is összeveszett egymással.

Az eseménnyel egy időben az LMP ügyvezetője egy lapinterjúban azt nyilatkozta, hogy Csárdi Antalnak ez a saját akciója volt és erről az LMP testülete nem is döntött.

Csárdi Antal szerint viszont Kanász-Nagy Máté nem mond igazat, hiszen egyeztették a sajtótájékoztatót. Arra a kérdésre, pedig hogy milyen fényt vet az LMP-re az, hogy hazugsággal vádolja a párt egyik vezetőjét, a politikus azt válaszolta, hogy az igazság a legfontosabb.