Újabb feszültség van az ellenzéki oldalon

 

A DK azt állítja: szimpatizánsaik olyan telefonhívásokat kapnak, hogy Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenc embere. A DK ezért bejelentést tett a főpolgármesteri előválasztást koordináló Civil Választási Bizottságnál. A DK ugyanis az elmúlt hetekben kihátrált Karácsony Gergely mögül, és Kálmán Olgát támogatja. Az MSZP közölte, a pártnak nincs köze az említett megkeresésekhez – hangzott el az M1-en.

A Demokratikus Koalíció (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Őszintén reméli, hogy ez csak valami magánakció volt – közölte Kálmán Olga azokról a telefonhívásokról, amelyek miatt a Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn bejelentést tett az előválasztást koordináló Civil Választási Bizottságnál.


A DK „választási csalásnak” nevezte a telefonhívásokat

A DK azt állította: tömegesen jelzik szimpatizánsaik, hogy félrevezető tartalmú hívást kapnak. Szerintük sok szavazót hívogatnak azzal, hogy Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenc jelöltje. A DK viszont időközben kihátrált mögüle, és már Kálmán Olgát támogatja.

Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltje a Mandinernek úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, „az ő kampányának vadhajtásai lehettek-e az ominózus telefonhívások, de elnézést kér azoktól, akikben félreértést szültek”.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke kizártnak tartja, hogy közük lenne az ügyhöz, és egyébként is – mint fogalmazott – „tisztességesek a kezdetektől fogva”.

Az elmúlt napokban azonban

nem csak ezek a telefonhívások

adtak okot az ellentétek ismételt kiéleződésére a jelöltek között.

A Momentum jelöltje azt nehezményezi, hogy a vitákon nem is történt érdemi összecsapás közöttük. Kerpel-Fronius Gábor többször bírálta a vetélytársait, mert szerinte ők csak egy szokásos baloldali szimpátiaversenynek tekintik az előválasztást.

„Nem arról van szó, hogy a baloldal foglalja el a pozíciókat” – mondta az azonnali.hu-nak adott interjúban, majd hozzátette, hogy nem lenne szerencsés, ha a DK által felkért Kálmán Olga lenne a befutó.

Komoly vitákra lehet még számítani

Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádióban azt mondta: nemcsak, hogy

nincs Budapest-víziója az előválasztás jelöltjeinek,

de a részvételi arány is elenyésző lesz az előválasztáson.

A politológus hozzátette: mivel nincs egységes konszenzus, a szerdai eredménytől függetlenül a későbbiekben még komoly vitákra lehet számítani azzal kapcsolatban, hogy ki is legyen az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje.