Egyik baloldali jelölt sem esélyes Tarlós István ellen egy közvélemény-kutatás szerint

 

Sem Karácsony Gergely, sem pedig Kálmán Olga nem tudná megverni Tarlós Istvánt egy most vasárnapi főpolgármester-választáson – derül ki a Nézőpont Intézet által a Magyar Nemzet című napilap számára készített telefonos közvélemény-kutatásából.

A felmérés szerint, amit szombaton az MTI-hez is eljuttattak, a budapestiek 71 százaléka úgy véli, Tarlós István nyerne, ha most hétvégén tartanák a voksolást.

A Nézőpont Intézet azt írta: míg Tarlós Istvánt a budapestiek közel kétharmada (62 százalék) alkalmasnak tartja a főpolgármesteri tisztség betöltésére, addig Karácsony Gergelyről (35 százalék) és Kálmán Olgáról (31 százalék) csak a fővárosiak egyharmada vélekedik így.

A kutatás összegzése szerint a regnáló polgármester legyőzésére Karácsony Gergelyt, illetve Kálmán Olgát a budapestiek egynegyede (27-27 százalék) tartja esélyesnek, míg Puzsér Róbertet a válaszadók 8, Kerpel-Fronius Gábort pedig 4 százalékuk gondolta befutónak.

Hangsúlyozták: Tarlós Istvánra legalább 10 százalékponttal többen szavaznának, mint Karácsony Gergelyre, aki a szavazatok 36 százalékát szerezné meg a jelenlegi polgármester 50 százalékos támogatottsága mellet, míg 48 százalék ellenében Kálmán Olga 38 százalékra számíthatna.

Kerpel-Fronius Gábort pedig még ennél is jobban, 54-22 arányban verné el a jelenlegi polgármester, mint ahogy Puzsér Róbertet is, 55-18 arányban.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2019. június 14. és 19. között készült 1000 budapesti lakos telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb budapesti lakosságra nem, kor, és iskolai végzettség szerint. Ennél a mintanagyságnál a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék.