A Mi Hazánk Mozgalom megoldást sürget a Tisza hulladékszennyezésének felszámolására

 

Fülöp Erik, a Mi Hazánk politikusa, független országgyűlési képviselő elmondta: ugyanitt először másfél hete hívták fel a figyelmet arra a „hatalmas környezetszennyezésre”, mely évről-évre a kiskörei vízlépcső környékén tapasztalható. Bár úgy tudják, azóta megkezdődött a felhalmozódott nagy mennyiségű kommunális hulladék és uszadék eltávolítása, a munka várhatóan hosszú időt vesz igénybe.

Jelezte: a témában parlamenti interpellációt nyújtott be azzal a céllal, hogy mielőbb sikerüljön megszűntetni az „áldatlan állapotokat”. Tájékoztatása szerint a hulladék zöme Ukrajnából származik, ezért kérte a kormányt a környezetvédelem ügyének és természetes vizeink védelmének sokkal erőteljesebb képviseletére. Egyúttal határozott kiállást kért annak érdekében is, hogy „az ukrán állam hathatós szabályozással oldja meg: az ország kommunális hulladéka ne a magyar embereket mérgezze” – fogalmazott.

Csereklye-Klapwijk Krisztina, a Zöld Hazánk másik társelnöke ökológiai katasztrófának minősítette a kiskörei helyzetet, mely szerinte komoly stresszhatást jelent a környezetnek és az emberi egészségre is ártalmas lehet.

Közölte: a környezettudományok doktoraként több vizsgálatot elvégezve megállapította, hogy a teljes ökoszisztéma felborult a területen.

A víz oxigénhiányos, ami az őshonos halállományban pusztulást idéz elő – tette hozzá, megjegyezve: az ilyen mértékű, tartós környezetterhelés a part és meder visszafordíthatatlan módosulásához is vezethet, míg a romló vízminőség a közeli szabadstrandon okozhat problémákat. A jelenség hosszabb ideje fennáll, ezért is sürgető annak mielőbbi megoldása – hangsúlyozta.