A DK cáfolta, hogy egyesülne az MSZP-vel

 

„Nem tudom, mit hoz a jövő” – mondta a DK-frakció szóvivője azzal kapcsolatban, hogy egyesülhet-e a Demokratikus Koalíció és az MSZP. Gréczy Zsolt leszögezte, hogy a DK és az MSZP most két külön párt, de megjegyezte, hogy azt nem tudni, mit hoz a jövő. Az biztos, hogy a két párt öt EP-képviselője együtt dolgozik majd az Európai Parlamentben, de Gréczy Zsolt szerint ebben nincs semmi különös, hiszen már az előző ciklusban is így működött – hangzott el az M1 Híradójában.

„Ha megnyeri az előválasztást, tizenkét órám lesz rendet rakni Gyurcsány Ferencnél” – mondta egy sajtóbeszélgetésen Karácsony Gergely. A zuglói polgármester nem tette egyértelművé, hogy pontosan mire gondolt, azt viszont igen, hogy a szocialisták nem tudnák teljes szívvel támogatni Kálmán Olgát, ha ő nyerné meg az előválasztást.

Karácsony szerint ugyanis az MSZP-sekben továbbra is frusztráció és sértettség van a DK-val szemben amiatt, hogy Gyurcsány Ferencék „lenyomták őket az EP-választáson”, ezért ha a DK által támogatott Kálmán Olga nyer az ellenzéki előválasztáson, akkor a kampány „nem fog úgy menni, ahogy mennie kell.”


Karácsony Gergely úgy fogalmazott, jót tett a mentális egészségének, hogy az elmúlt hetekben új ellenfelei lettek”, ugyanakkor ismét beszélt arról, hogy a DK, illetve a Momentum jelöltje hitelesebb lenne a szemében, ha nem csak most jelentik be indulásukat, azaz „ha nem tegnap, hanem mondjuk már tegnapelőtt jelöltek lettek volna”.

Gyurcsány Ferencéknek viszont Karácsony Gergely politikai képességeiben roppant meg a bizalma a választások után. A DK elnöke le is cserélte a zuglói polgármestert és Kálmán Olgát választotta a párt új főpolgármester-jelöltjének – hangzott el az M1 Híradójában.

Az MSZP-sek közben továbbra is Karácsony Gergelyt támogatják. Ujhelyi István, a párt európai parlamenti képviselője szerint a főpolgármester-választás nem egy sprintverseny, oda maratoni futó kell”. Ez pedig szerinte Karácsony Gergely.

Ujhelyi István legutóbbi nyílt levelében burkoltan Gyurcsány Ferencéknek is üzenhetett azzal, amikor azt írta, az őszi önkormányzati választás nem az ellenzék újabb helyosztójáról, vagy a szövetségesek közti erőméregetésről kell, hogy szóljon”.

Közben a hétvégén az ATV.hu arról írt, továbbra sem kizárt, hogy a DK és az MSZP egyesüljön. Információik szerint a szocialisták háza tájáról olyan hír is érkezett, hogy van, aki átülne Gyurcsány Ferencék parlamenti frakciójába, és arról is lehet hallani, hogy a két pártot úgy egyesítenék, hogy bevezetnék a társelnöki pozíciót. Ebben a felállásban az egyik vezető Tóth Bertalan lenne, a másik pedig Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője először csak mosolygott a DK és az MSZP egyesülésének a gondolatán, néhány pillanattal később viszont már arra utalt, hogy a jövő kiszámíthatatlan.