Halász: Meg kell akadályozni az ellenzéket, hogy kimenekíthesse a köztörvényes bűnözőket

 

A Czeglédy-ügy rávilágított arra, hogy meg kell akadályozni az ellenzéket, hogy kimenekíthesse a köztörvényes bűnözőket az igazságszolgáltatás elől – hangsúlyozta a Fidesz-frakció szóvivője Budapesten, sajtótájékoztatón annak kapcsán, hogy az Országgyűlés szerdán megkezdte az úgynevezett lex-Czeglédy törvényjavaslat tárgyalását.

Halász János emlékeztetett: Czeglédy Csabát bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják és a vád szerint 6 milliárd forintot „tüntetett el”, emiatt büntetőeljárás indult ellene.

A javaslat kimondja: egy képviselőjelöltet ne illessen meg a mentelmi jog abban az esetben, ha ellene büntetőeljárás folyik és a vádemelés még azelőtt megtörténik, hogy képviselőjelöltként nyilvántartásba vették volna – ismertette a szóvivő.

Halász János szavai szerint sokakat felháborított, hogy nemrég az ellenzék „példátlan módon” visszautasította a bíróság kezdeményezését és nem függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottságban, amivel „tudatosan akadályozták és késleltették a bíróság munkáját”.

Halász János felidézte azt is, hogy Czeglédy Csaba annak köszönhetően kapott mentelmi jogot, hogy „Gyurcsányék” EP-jelöltté „tették” őt. „Gyurcsány és Gyurcsányné így akartak falazni saját ügyvédjüknek”. –  fogalmazott.

A javaslat „parlamenti szavazásán újra ki fog derülni, hogy a Gyurcsány-család és más ellenzékiek vajon egy köztörvényes bűnöző, vagy az igazság oldalára állnak-e” – hangoztatta a kormánypárti politikus.

Halász Jánost a sajtótájékoztatón arról is kérdezték, hogy a kormánypárti képviselők miért szavazták le a Város Mindenkié csoportnak az ellenzéki pártok által benyújtott javaslatát, amely szerint ne lehessen gyermekes családokat közös elhelyezés nélkül kilakoltatni.

A szóvivő úgy válaszolt: a javaslatot olyan hiteltelen képviselők nyújtották be, akik az elmúlt időszakban egyetlen devizahiteleseket segítő intézkedést sem szavaztak meg. Hozzátette: a jelenlegi törvényi szabályozást helyesnek tartják, mert az most is kiemelten védi a kiskorúakat.

Arról is faggatták, hogy az Erzsébet-programban nem vehetnének részt nyugdíjasok és fogyatékkal élő gyerekek. Válaszában közölte: a Brüsszellel folytatott viták miatt kellett az Erzsébet-utalvány rendszerén változtatni. Az idei táborozás változatlan formában, zavartalanul fog zajlani – jegyezte meg.

A szociális hozzájárulási adó csökkentéséről szóló szerdai parlamenti döntést – szintén kérdésre reagálva – Halász János úgy kommentálta: a Fidesz támogatja a kormány adócsökkentési terveit. Az adócsökkentés politikájának köszönhetően ma a magyar gazdaság az európai uniós áltag felett teljesít, és ezt az eredményt meg kell védeni – mondta.