Gyurcsány célja az MSZP megsemmisítése

 

A Demokratikus Koalíció (DK) csütörtökön bejelentette: Kálmán Olga személyében saját jelöltet indít a főpolgármester-választáson. A sajtóval Dobrev Klára közölte a hírt, aki viszont semmilyen tisztséget sem tölt be a pártban. Az M1 Szemtől szembe című műsorában megszólaló szakértők egybehangzóan azt mondták: a DK megpróbálja megszerezni az MSZP még megmaradt szavazóit is.

A DK jó EP-választási szereplése után lehetett rá számítani, hogy a párt saját főpolgármester-jelöltet indít (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A DK jó EP-választási szereplése után lehetett rá számítani, hogy a párt saját főpolgármester-jelöltet indít (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Kálmán Olga néhány hete egy interjúban azt mondta: ő újságíró, a politika pedig a túloldal. Arról is beszélt, hogy komolyan gondolja a politikát, ezért nem fordult meg a fejében, hogy főpolgármester-jelölt legyen a fővárosban. Csütörtök óta azonban ő a DK budapesti csúcsjelöltje.

Kálmán Olga jelölése meglepetés

Az európai parlamenti választások eredményei magukban hordozták, hogy a két baloldali párt újra fogja rajzolni a térképet Budapesten, így nem meglepő, hogy a Demokratikus Koalíció bejelentette Kálmán Olga indítását a főpolgármesteri tisztségért – fogalmazott Farkas Örs politikai elemző az M1 Szemtől szembe című műsorában.

Kálmán Olga személye ugyanakkor meglepetés, valamint az is, hogy Dobrev Klára jelentette be a jelölt elindítását, hiszen

Gyurcsány felesége semmilyen tisztséget nem tölt be a pártban

– csupán a DK európai parlamenti képviselője –, Gyurcsány Ferenc pedig ott sem volt a sajtótájékoztatón – hangsúlyozta Farkas.

A DK célja az MSZP kannibalizálása – fogalmazott Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője, aki szerint Gyurcsány célja az MSZP megsemmisítése.

Arról is beszélt, hogy Dobrev Klára kiállítása a sajtó elé logikus lépés volt, hiszen Gyurcsány Ferenc továbbra is elutasított politikus, így a DK-nak az a legjobb, ha a háttérben marad. Dobrevvel viszont – ahogy az az EP-választáson is látható volt – képesek lehetnek elszívni a megmaradt MSZP-szavazókat.

Gyurcsány a háttérből várja az MSZP széthullását

Az ellenzéki pártok helyezkedése zajlik épp, a céljuk, hogy leszámoljanak egymással az önkormányzati választásokra – mondta, megjegyezve: egyre többen szállnak be az előválasztási csatározásokba, és Deák Dániel szerint nagy valószínűséggel az ellenzéki pártok nem tartják majd be az ellenzéki előválasztást, azaz a győztes jelölt mellett biztosan további ellenzéki jelöltek is elindulnak ősszel a főpolgármesteri választáson.

Farkas Örs szerint Gyurcsány Ferenc jelenleg hanyatt dőlve várja az MSZP megsemmisülését. Emlékeztetett:

2006-ban Gyurcsány küldte padlóra a szocialistákat,

és a 2010-es első pofon az ő politikai munkásságának az eredménye, a párt pedig azóta is gyűjti ezeket. Farkas szerint egyértelmű, hogy a DK a szocialisták hamvaiból kíván építkezni.

A DK különös figyelmet fordít Gyurcsány Ferenc háttérbe állítására, ugyanakkor a korábbi miniszterelnök évek óta vezérszerepre tör a baloldalon, és 2006 óta sohasem volt ilyen közel ennek a megszerzéséhez – jegyezte meg.

Betartják-e az ellenzéki pártok a megállapodást?

Az EP-választás után a DK lett az ellenzék vezető ereje, az utómunkát viszont még el kell végezni – hangsúlyozta Deák Dániel, hozzátéve: az MSZP, a Jobbik és az LMP az Országgyűlésben van, azaz rendelkeznek olyan lehetőségekkel és erőforrásokkal, amelyek „a víz felett” tartják őket.

Megjegyezte: az sem kizárt, hogy 2022-re valamilyen új stratégiát dolgoznak ki az életben maradásért, így a DK-nak következetesen folytatni kell a mostani politikáját, hiszen még nem fejezte még be Gyurcsány Ferenc tervét. Az első komolyabb lépés megtörtént, de az önkormányzati választások még okozhatnak fordulatot.

Az ellenzéki pártok áprilisban leosztották egymás közt a budapesti kerületeket, az EP-választás eredményének fényében pedig kérdés, hogy ezt be is tartják-e. Most azt mondják, hogy igen, de

az ellenzéki térfélen a szavahihetőség és a következetesség igen ritka

– hangsúlyozta Deák.

Emlékeztetett: a DK a múlt héten még Karácsony Gergely mellett állt ki, most pedig saját jelöltet állít. Az sem kizárt, hogy jövő héten a szocialistákkal kötött alkut is újratárgyalnák. A szocialistáknak még mindig erős bástyái vannak, de mivel az MSZP nem került fel a pártok erősorrendjében a dobogóra sem az EP-választáson, így a Momentum és a DK joggal kérheti, hogy sokkal kevesebb MSZP-s polgármesterjelölt induljon ősszel.